Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

építészet

Költészet vasbetonból

Száznegyven éve, 1877. augusztus 23-án született Medgyaszay István építész. Otto Wagner egykori tanítványa bejárta Egyiptomot és Indiát, előadásokat tartott Bécsben, Rómában és Bombayben, dolgozott Párizsban Hennebique irodájában, felépítette az első magyar vasbeton színházat. A XI. kerületben is számos épület terveit jegyző alkotó az 50-es években a tervteljesítéshez jól használható szakmai tudása és alkalmazkodó magatartása miatt megtűrt segédtervező volt.

Félmilliárdból lehetnek szebbek a főváros épületei

Félmilliárdos keretösszeggel írták ki az építészeti örökségvédelmi támogatás pályázatát, amely három korábbi támogatás helyett jelenik meg idén - döntött a Fővárosi Közgyűlés a minap. A pályázattal támogatni kívánják a főútvonalak mentén lévő épületek homlokzatának, illetve földszinti sávjának felújítását, rendbetételét.

Mindent a magas házról

A Kopaszi-gát legyen az új Manhattan címmel tart nyilvános vitát az LMP a TEMI Fővárosi Művelődési Házban május 3-án. Az esemény vendége lesz Takács Viktor, Újbuda főépítésze és Bardóczy Sándor tájépítészt. A program ingyenes, de regisztrációköteles.

Lechner ház a Szatyor mellett

Halászni és vadkacsára vadászni tilos! – hívta fel a figyelmet egy tábla a Bartók Béla úton a mai Szatyor Bár tőszomszédságában a 19. század végén. Ekkor kezdődött meg a területen Lechner Gyula bérházának építése, öccse, Lechner Ödön tervei alapján.

Urbanizált természet

A BudaPart ingatlanfejlesztés mestertervét egy dán építésziroda, az Adept jegyzi. Egyik alapítójukat, Anders Lonkát a kezdetekről kérdeztük, és arról, mire számíthatunk tőlük Újbudán.

Építészek: ikonikus épületre van szüksége Budapestnek

Budapestnek is szüksége van olyan ikonikus jellegű, modern, magas épületekre, amelyek nem csupán a városképet javíthatják, hanem társadalmi szempontból is hasznosak lehetnek – derült ki egy, a B32-ben rendezett építészeti kerekasztal-beszélgetésen. A szakemberek úgy vélték, megfelelő szabályozási környezet és mindenki számára elfogadható városrendezési koncepció mellett nincs olyan érv, amely ellene szólna egy 120 méter feletti magas ház építésének.

Parlamenti látogatás

Több, mint 1500 kerületi kisiskolás látogatott az Országházba az elmúlt két hónapban Simicskó István honvédelmi miniszter, a kerület országgyűlési képviselőjének meghívására.

Különleges kiállítással nyitotta meg galériáját a KÉK

A Lakatlan című tárlat fotóin keresztül mutatja be elhagyott és lakatlanná vált épületek újrahasznosítára irányuló projektjének eredményeket a Kortárs Építészeti Központ (KÉK). Az épületek és új lakóik egymásra találása sikertörténetnek számít.

Ötvenéves az első házgyári elemekből épült panel

Ötvenéves az első házgyári elemekből épült panel

Az Etele út 15–25. szám alatt álló ház Budapest első házgyári elemekből épült – nem az akkor megszokott salakbeton technológiával készült – panelháza, amely idén július 1-én ünnepelte 50. születésnapját.

Századik évfordulóját ünnepelte a Petőfi Laktanya

Századik évfordulóját ünnepelte a Petőfi Laktanya

Öt éve kezdődött a százéves fővárosi házakat bemutató Budapest100 programsorozat. Az önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával szerveződő civil programhoz idén is kísérőrendezvények, tematikus séták és kiállítások kapcsolódtak. A rendezvényhez csatlakozva nyitotta meg kapuit a Petőfi Sándor Laktanya április18-án.

Százéves épületek, meséljetek!

Százéves épületek, meséljetek!

Pincétől a padlásig, napjainktól száz évvel ezelőttig járhatjuk be Budapest százéves épületeit április harmadik hétvégéjén. A Budapest100 hagyományteremtő szándékkal indult 2011-ben azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő épületekre, valamint az ott élők történeteire, épített környezetünk értékeire.

Oldalak