Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

BKK

Hamarosan kezdődik a tavaszi útfelújítás

Több, a budapesti közlekedés és a közterületek fejlesztését szolgáló útfelújítás kezdődik tavasszal, ennek köszönhetően a főváros számos területe megújul – ígéri a Budapesti Közlekedési Központ. Újbudán a hónap második felében indulnak a munkálatok.

Tatra villamos a 17-es vonalán az Idegenvezetők Világnapján

Az elmúlt évek hagyományának megfelelően idén is csatlakozik a Budapesti Közlekedési Központ az Idegenvezetői Világnaphoz. A rendezvény részeként február 28-án, vasárnap a 2-es, a 6-os és a 17-es villamos vonalán különleges, idegenvezetéssel egybekötött utazáson vehetnek részt az érdeklődők. A magyar nyelvű idegenvezetés részeként érdekességek hangzanak el a villamosok útvonalán lévő épületekről, helyszínekről.

Új BKK ügyfélközpont nyílt a Délinél

Újbudaiaknak is könnyen elérhető újabb ügyfélközpontot nyitott a Déli pályaudvarnál a Budapesti Közlekedési Központ február 1-jén. Az európai színvonalú, integrált szolgáltatásokat nyújtó irodában minden fővárosi közlekedéssel kapcsolatos ügy intézhető a metrókijáratnál, legyen szó jegy- és bérletvásárlásról, közlekedési információkról, taxipanaszok kezeléséről, MOL Bubiról, illetve általános utastájékoztatásról.

A tervezettnél olcsóbban épülhet meg a budafoki kocsiszín

Az eredetileg becsült nettó 7 milliárd 216 millió forint helyett nettó 5 milliárd 728 millió forintért tervezheti és építheti meg a budafoki kocsiszínt az STR Építő Kft. - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

2017 végére ígéri az elektronikus jegyrendszert a BKK

Továbbra is az eredetileg tervezett határidő, 2017. december 31. a budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósításának kitűzött időpontja – derül ki a Budapesti Közlekedési Központ közleményéből. A társaság a rendszert az egységes nemzeti elektronikus közlekedési kártyakibocsátásban érintett szervezetekkel egyetértésben valósítja meg.

Új forgalmi rend a Bartók Béla úton

Megszűnt a belváros felé vezető buszsáv a Bartók Béla út Kosztolányi Dezső tér és Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszán. A továbbiakban a járművek mindkét sávot használhatják, a forgalom ezentúl mindkét centrum felé haladó sávon haladhat.

Lassan megindul a budai fonódó utasforgalma

Január 16-án megindul a 15,9 milliárd forintból megépült budai fonódó villamoshálózat forgalma. Jelenleg az utolsó simításokat végzik és tart még a villamosvezetők képzése, valamint az utas nélküli tesztidőszak. A megújult vonalakon vadonatúj, akadálymentes CAF villamosok is közlekednek majd.

Havazás: káosszal együtt érkezett a tél

Több megyére riasztást adott ki hóesés miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Országszerte téliesek az útviszonyok, ennek megfelelően van ahol kamionok akadtak el, máshol lelassult a forgalom. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közösségi oldalán adta hírül, hogy a fővárosban folyamatosan esik a hó, mindenhol lelassult a közúti forgalom, járatai ezért megnövekedett menetidővel közlekednek.

Közlekedési rend az ünnepek idején

Idén is folyamatos lesz a közösségi közlekedés ünnepek idején – állítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). December 21-22-23-án iskolaszünetben érvényes menetrendet kell figyelni, 24-én 15–16 órától pedig már csak éjszakai buszok járnak a városban.

Újbudát is érintő közlekedési változások a Széll Kálmán téren

December 7-én a 18-as, az 59-es, vagy a 61-es villamosok végállomását a Széll Kálmán téri metrókijárati épület mellé, a tér Vérmező úti oldalára helyezi át a BKK. Ezzel együtt megszűnik a Várfok utcai ideiglenes villamos-végállomás. További változás, hogy december 13-ától a 61-es villamos újra a teljes hosszán, a Móricz Zsigmond körtér M és Hűvösvölgy között jár.

Sűrűbb közlekedés az adventi hétvégéken

Az adventi hétvégéken a szokásosnál sűrűbben közlekedő, illetve nagyobb befogadóképességű járatokkal enyhíti az ünnepi bevásárló-hétvégék megnövekedő utasforgalmát a Budapesti Közlekedési Központ.

Keddtől használhatják az autósok az új P+R parkolót Kelenföldön

Befejeződött a második P+R parkoló építése a 4-es metró kelenföldi végállomásánál. Az autósok kedd reggel 8 órától használhatják a 485 férőhelyes parkolót, amely az épülő Budaörsi úti csomópont és a metróvégállomás őrmezői kijárata között helyezkedik el.

Oldalak