Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

60+ Program

Óvodások karácsonyi köszöntője időseknek  

A kerületi óvodák részére pályázatot írtunk ki, amelynek keretében a gyermekek karácsonyi köszöntő felvételeket készítettek az idősek számára. A legjobb 10 felvételt készítő óvodai csoportokat megtekinthetik YouTube csatornánkon.

Közeleg a Karácsony  

Lassan befejeződik az idei esztendő, amely örömök mellett új feladatokkal, helyzetekkel ismertetett meg bennünket.

A gyümölcsök királynője: az alma  

Az almát nagyon gyorsan megemészti a gyomrunk, ezért egyedülállóan a fogyasztásával nem kezdődik a bélrendszerben erjedés. Magas a foszfortartalma, ami miatt kiváló gyümölcs a szellemi munkavégzés elősegítésére. Szinte azonnal energiát nyerhetünk belőle. Tartalmaz fehérjét, rostanyagot, keményítőt, sókat, cukrot, almasavat, csersavat, vasat és nátriumot. Már az ókorban is fogyasztották, s a gyümölcsök királynőjének tartották. Akár kizárólag csak almán is jól el lehet élni a kedvező élettani hatásai miatt.

Amit a vízfogyasztásról tudni érdemes  

Igyunk elegendő tiszta vizet! Az emberi test 70 százalékát víz alkotja, még a csontok egy részét is. Rendkívül fontos szerepet játszik az egészséges szervezet működésében az elegendő folyadékbevitel, legalább napi 2 liter.

Haladni vagy maradni

Tudjuk, hogy a személyes találkozást, kapcsolattartást nem pótolhatja semmi! Mondogatjuk napjainkban egyre inkább és meggyőződésből. Mert nincs is annál jobb, találkozni egy másik emberrel, megölelni barátainkat, szeretteinket, kezet rázni, váll-veregetni, ezzel is kifejezve egyetértésünket, megerősítve közösségünket.

Bevált népi gyógymódok  

A régi öregek évszázadokon keresztül gyógyítottak egyszerű, tapasztalati tényeken alapuló házi praktikákkal. A múlt század húszas éveit megelőzően még nem volt általánosan elérhető az orvosi ellátás, nem voltak korszerű gyógyszerek, ezért az egyszerű, szegény emberek a kertjükben megtermelt növényekkel enyhítették a bajt. A bevált népi gyógymódokat használták a városiak is. Ha a fertőző betegségeket nem kapták el gyerekként, akkor magas kort értek meg dédapáink. Kár, hogy feledésbe merültek az étkezési szokásaik.

Stresszevés, vagy egészséges nassolás?  

Sokszor előfordul, hogy az étkezések között hirtelen éhség tör ránk, megkívánunk valamit. Az sem ritka, hogy stresszes állapotban, amikor feszültek vagyunk, vagy izgulunk valamiért, szinte automatikusan valami nassolni való után nyúlunk.

Illatterápia  

A kellemes közérzet segítésére párologtassunk a szobában rendszeresen különféle illóolajokat!

Összegyűjtöttünk néhányat, mi mire hat, alkalmazzák kedvükre!

Oldalak