Idősbarát Újbuda
Idősbarát Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://idosbarat.ujbuda.hu)

Címlap > Generációk egymásért

Generációk egymásért

   |   2012, szeptember 21 - 14:08

Az Idősekért Díjakat is kiosztották az Idősbarát Önkormányzati Díj átadó ünnepségén az Országházban szeptember 21-én. Kerületünkből ketten vehettek át dícsérő oklevelet.

A kormány az Idősbarát Önkormányzat Díjra kiírt pályázattal kíván hozzájárulni, hogy a helyi közhatalom gyakorlóinak figyelme minél szélesebb körben forduljon az idősödés kihívásaira. Intézkedéseikkel, programjaikkal innovatív módon segítsék elő a generációk közötti kapcsolat mélyítését, az aktív idősödés és időskor megvalósulását.

Az Idősbarát Önkormányzat Díját 2009-ben Újbuda is megkapta. Asztalosné Zupcsán Erika, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy az idősek sorsa a fiatalabb nemzedékek jövőjét jeleníti meg, nem mindegy tehát, hogy ők milyen jövőképpel rendelkeznek.

Az Európai Unió tagállamai a demográfiai folyamatok alakulására figyelemmel úgy határoztak, hogy 2012 az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve legyen. Meg kell teremteni az időskori aktivitás feltételeit, rá kell irányítani a figyelmet az idősebb generációk képességeire, legyen szó akár munkaerő-piaci vagy társadalmi szerepvállalásról, jobban elismerve azokat az értékeket, amelyekkel az idősebbek gazdagítják társadalmunkat.

Ennek tudatosítása a fiatalabb nemzedékben kulcsfontosságú. A parlamenti ünnepségen az Idősek (október 1-jei) világnapja alkalmából adták át a miniszteri szakmai elismeréseket és az Idősekért Díjakat is. Kerületünkben tevékenykedő Valentin Ferencné Miniszteri Dícséretben részesült, Gálné Kuhár Erzsébet pedig a Gazdagréti 60+ Szomszédsági Önkéntes Központ nevében vette át az elismerő oklevelet.


Forrás webcím: https://idosbarat.ujbuda.hu/idosbarat-ujbuda/generaciok-egymasert