Idősbarát Újbuda
Idősbarát Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://idosbarat.ujbuda.hu)

Címlap > Becsengettek!!!

Becsengettek!!!

   |   2016, szeptember 13 - 08:49

Ez pedig azt jelenti, hogy az iskolás gyerekek felügyelete, felkészítése a másnapi órákra sok nagyszülő rendszeres feladata. Nehéz a beszoktatás a hosszú szünidő után, amihez az idősebb korosztály számára sok türelem, kitartás szükséges.

Ennél felelősségteljesebb dolog azonban a házi feladat elkészítése, a tanulás a gyerekekkel. Erre is bizony fel kell készülni!

Különféle problémákkal találkozhatnak.

Sokszor nem szívesen végzi a kisgyermek a házi feladatát, mert fáradt, vagy nem elég érdekes számára az anyag. Máskor túl nehéz kérdésekre kell válaszolni, ami a felnőtt számára sem megy előkészület, vagy „utána nézés” nélkül. Főként a felsőbb tagozatos gyermekek ösztönzése, motiválása, ellenőrzése jelentős kihívás a nagyik számára.

Azon túl, hogy türelemmel, szeretettel, megértéssel forduljanak az unokáik felé, ha a tudás megszerzésében szeretnének nekik segíteni, felhívjuk a figyelmüket, hogy az internet számos lehetőséget kínál a tanulás segítéséhez, a gyermekekkel való bánáshoz. A közeljövőben mi is szeretnénk hozzájárulni még néhány tanáccsal a nagyszülők rendkívül fontos munkájához ezen a téren. A későbbiekben egy-egy témát szeretnénk feldolgozni.


Újbuda 60+ Program


Forrás webcím: https://idosbarat.ujbuda.hu/idosbarat-ujbuda/becsengettek