Az adás szerkesztője: Áment Erzsébet
Hatvanon túl... Magazinműsor a Civil Rádióban
Médiaműhely rádiósai:
AZ EGÉSZ ADÁS MEGHALLGATÁSA EGYBEN
200 éves Petőfi Sándor
Meskó Bánk:
2023. január elsején 200 éve, hogy nemzetünk nagy költője, Petőfi Sándor megszületett. Életének 27.évében halt hősi halált. Rövid élete alatt olyan irodalmi hagyatékot hagyott ránk, amit egy magyar költő sem tudott túlszárnyalni. A most elhangzó Három madár című versében emberi erényeket csillant fel az ég madaraiban, csodálatosköltő képekkel, hasonlatokkal.
Albert Zsuzsa költő
Áment Zsóka:
90 éves Albert Zsuzsa József Attila díjas költő, irodalomtörténész, műsorvezető. 1954-től 40 évig a Magyar Rádió irodalmi osztályának szerkesztője volt, nevéhez fűződik az Édes anyanyelvünk és a Beszélni nehéz című sorozatok szerkesztése. A Duna Televízió külsős szerkesztő-riportereként is dolgozott.
Boros Márton kvízjátékos
Somogyi Ágnes:
Az ATV csatorna Géniusz című vetélkedőjén tűnt fel újra Boros Márton. Korábban több más játékban is eredményesen szerepelt, hiszen szép összegeket nyert tudásával. A beszélgetésből kiderül, mi motiválja, hogyan viszonyul a különböző vetélkedőkhöz, a tévés szerepléshez és elárul néhány kulisszatitkot is a felkészülésről.
Dr. Lukács István, a fájdalomterapeuta
Kéri Juli:
Napjaink szlogenje az életfogytig tartó tanulás. Éppen egy évtizede ismerek valakit, - dr. Lukács István orvost, fájdalomterapeutát – aki ezen időszak alatt már eszerint élt, azaz, folyamatosan tanult. Eközben felcserélődött a sorrend, és az elsősorban háziorvosból, mára elsősorban fájdalomterapeuta lett…
A világot járt Bige Stefánia
Torda Judit:
A mai divatos kifejezéssel élve, ez egy valódi multikulturális történet. Az események még a 70-es években kezdődtek, amikor egy francia szakos egyetemi hallgató, Bige Stefánia megismerkedett egy etióp fiatalemberrel. Élete nem szokványos fordulatot vett, amikor Addis Abbaba városába költözött. Később lányai folytatták a különleges, egyedi életüket egy francia és egy indai származású férj oldalán…