...egyediek vagyunk...
Bár kenyerem javát már megettem,
de értékes vagyok, egyedi és megismételhetetlen.
Nem állíthatnak félre mert megöregedtem,
életem munkájával névjegyem letettem.
Akik a háború alatt, vagy utána születtek,
nehéz körülmények közt cseperedtek.
Az ötvenes években "illett" világra jönnünk,
de a nehézségektől erősebbek lettünk.
Megfért egymás mellett az úttörő induló
s a hittanon tanult jubilate deó.
Beléptünk a KISZ-be, vagy elhatárolódtunk,
de valamennyien értékes, szép jövőről álmodtunk.
Sosem voltunk munkakerülők,
hasznos emberként töltöttük az időt.
Fontos volt a közösség, s hogy legyen család,
amit összehoztunk nem forgatta kacsaláb.
Bennünk is lobogott a forradalom tüze,
de mindenkinek más volt a vérmérséklete.
A mi korosztályunk mennyi mindenről álmodott!
De beértük azzal, hogy néhány dolog valóra válhatott.
Már van idő, hogy élvezzük a létet,
de most megtorpanunk és nem értjük az egészet.
Békés öregkor?! Arra vártunk nagyon.
de itt van a nyakunkban ez a borzalom.
Emeljük fel fejünket, vegyük fel a kesztyűt,... (és a maszkot),
fogadjuk a kihívást, mit életünk ránk osztott.
Mutassuk meg a világnak bár félünk mégis mosolygunk
hisz többé kevésbé elégedett, szép korúak vagyunk.