Más nézet szerint Márton lúdja egy régi római ünnep étkezési szokásának a továbbélése, amikor is liba került az asztalra. Ezen túl úgy tudjuk, hogy a ludak ébresztették fel a Capitolium őrségét, amikor a gallok el akarták foglalni a várost.
Az egyházi év ünnepe, a Kisfarsang erre az időszakra esik. A szüret, a kukoricafosztás után volt a lakodalmak, a pásztorünnep, a névnapok és bálok ideje, amikor libát ettek a mulatságok alkalmával.
Ehhez a naphoz fűződő népszokás a vesszőhordás és a pásztorok megajándékozása. A disznópásztorok megajándékozták a gazdákat, ahonnan a malacot kihajtották. A Márton vesszejéről azt tartották, hogy ahány ága van, annyi malaca lesz a disznónak. Német nyelvterületen élt a Márton-napi pásztorjárás és vesszőzés. Ezen a napon tilos volt mosni, teregetni.
Már a középkorban ezen a napon a szent tiszteletére ludat ettek és bort ittak. A mellcsontjából és a hátgerincéből jósoltak a jövő téli időre. Ha inkább vöröses, akkor inkább lágy lesz az idő, ha fehérebb, akkor sok hó lesz. Ha barna és rövid, akkor sáros lesz. Ha Márton fehér lovon jött, akkor enyhe tél következett, ha barnán, akkor kemény lesz. Ha Márton lúdja jégen járt, akkor karácsonykor vízben poroszkált. A Szent Márton lúdja kifejezés utalt a földesúrnak, papnak, tanítónak történő beszolgáltatásra is. A bornak Szent Márton a bírája, mert ilyenkor már iható és méltótársa a liba ételeknek. Az ínyencségeket ilyenkor nagyanyáink korában is szívesen fogyasztották, mint libacomb, libamell, libamáj, libatepertő, libaleves. A királyi étkek mellett specialitás a ludaskása és a töltött libanyak. A mondás szerint: „jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál.” Vagy: "Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik"-
Újbuda 60+ Program