1848 májusától a császári hadsereg új főparancsnoka Haynau táborszernagy a megszállt területeken a felkelés résztvevői elleni hajtóvadászatba kezdett. A felkelés alatt a polgári lakosok ellen folyt a tisztogatás, a világosi fegyverletétel után pedig az orosz fogságba esett tisztek kiadatásáról tárgyaltak. I. Ferenc József császár példát akart statuálni a szabadságharc vezetőinek kézre kerítésével, de még ő is elítélte Haynau módszerét, a foglyok azonnali kivégzését. Aradon a haditörvényszék elé állított tisztek elleni vád elsősorban fegyveres lázadás volt, ami felségárulásnak minősült. A törvénytelen eljárásban Haynau kívánságának megfelelően szeptember 26-án valamennyi honvédtisztet kötél általi halálra ítélték, négy fő ügyében azonban az enyhítésre vonatkozó fellebbezést elfogadva Haynau az ítéletet golyó általi halálra változtatta.
Ezzel párhuzamosan gróf Batthyány Lajos, az első felelős kormány miniszterelnöke ellen is eljárás indult felségárulás címén. Őt az 1848. október 6-i bécsi forradalom megszervezésével vádolták és a szertábornagy akarata szerint a legmegalázóbb kivégzési formában, akasztásra ítélték. Ez azért hiúsult meg, mert Batthyány a felesége által bejuttatott tőrrel olyan sérüléseket tudott magának okozni, melyek lehetetlenné tették az eredeti ítélet végrehajtását. A miniszterelnök és a tizenhárom Aradon fogva tartott tiszt kivégzését Haynau szándékosan október 6-ára, a bécsi forradalom és Latour hadügyminiszter meggyilkolásának évfordulójára időzítette, amivel egyértelművé tette, hogy az eljárások célja a bosszú és nem az igazság volt.
Aradon ezen a szomorú naponlehulltaka Ferenc József által követelt fejek: Haynau rendelkezése nyomán – hajnali fél hatkor – a négy golyó általi halálra ítélt tisztet – sorrendben Lázárt, Dessewffyt, Kiss Ernőt és Schweidelt – végezték ki először, utánuk következtek a kötélre szánt tábornokok. A sort hat órakor Poeltenberg Ernő nyitotta meg, őt pedig Török Ignác, Láhner György, Knezić Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, majd Damjanich János követte. A legszörnyűbb büntetés így Vécsey Károly grófnak jutott osztályrészül, neki ugyanis végig kellett néznie társai halálát; miután ő már senkitől nem tudott elbúcsúzni, kivégzése előtt jobb híján Damjanichnak csókolt kezet.
A szemtanúk szerint a 13 mártír honvédtiszt bátran állt hóhérai elé, akik elrettentésül estig kinn hagyták a holttesteket. Számításaik nem váltak be, ezzel a lépéssel ugyanis csak azt érték el, hogy a közeli falvakból több ezren zarándokoltak a vesztőhelyre. Batthyány Lajost ugyanezen a napon az esti órákban az Újépület zárt udvarán állították kivégzőosztag elé, majd a ferencesek belvárosi templomában helyezték végső nyugalomra.
Az aradi tizenhármak és az első felelős miniszterelnök meggyilkolása nem csak Magyarországon váltott ki erős indulatokat, de Európában is tiltakozások voltak. A honvédtisztek és Batthyány kivégzése a bírósági eljárás dacára puszta gyilkosság volt, hiszen az ítélethozatalra egy koncepciós pert követően, jogtalan vádak alapján került sor; halálukkal Haynau – és Ferenc József – a magyarság függetlenségi törekvését kívánta büntetni, ennek nyomán pedig a tizennégy kivégzett férfit joggal tartjuk nemzeti ügyünk mártírjainak.
60+ Program