Nagypénteki szokás a keresztútjárás, melynek hagyománya az 1600 körüli évekre nyúlik vissza. Ilyenkor a stációknál felidézik Jézus szenvedésének állomásait. A közösségi vagy egyéni ájtatosságban nagy szerepe volt a kálváriának, illetve a stációjárásnak, valamint a templomi szent sírnak. Az asszonyok egész éjszaka virrasztottak a szent sír körül, imákat mondtak, Mária-siralmakat énekeltek.
Ezen a napon szigorúan böjtölni szokás, nem fogyasztanak húst és a legfeljebb háromszor étkezés során egyszer szabad csak jóllakni. A böjti ételek a rántott leves, a tészta, az ecetes-hagymás hal, a bableves és a mákos tészta. A böjti tilalom nem terjed ki a pálinkaivásra.
A legismertebb, kereszténység előtti nagypénteki hagyomány a hajnali fürdőzés volt. Betegségelhárító, tisztító, termékenységvarázsló erőt tulajdonítottak a víznek. Úgy vélték, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, vagy megmosdik, azon nem fog a betegség. A nagypénteki hajnali fürdőzésnek szépségvarázsló erőt is tulajdonítottak, a lányok úgy hitték, hogy ettől lesznek szépek, s nem lesznek szeplősek. Ahol a víz partján fűzfák voltak, ott mosakodtak, hogy szép, hosszú hajuk legyen. Mindezt szó nélkül kellett cselekedni. Az állatokat is kihajtották a patakhoz itatni, lefürösztötték őket, hogy ne legyenek betegek. A Nagypéntek hajnalban hozott vízben a gazda vagy gazdasszony megforgatja a sonkát, szalonnát, hogy ne essen bele a féreg. Egyes vidékeken féregűző szövegekkel riasztották el a háztól: „Patkányok, csótányok, egerek, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok!” Néhol aranyos víznek nevezték a napfelkelte előtt a patakból merített vizet, melynek mágikus erőt tulajdonítottak. Ezt azzal magyarázták, hogy amikor Jézust a katonák kísérték, beletaszították a Cedron patakjába, s a vize megszentelődött.
A tűzgyújtás hagyománya szerint a férfiak azért raktak tüzet, hogy a termést a jég el ne verje. Eső esetén jó tavaszt jósoltak, s ha nagypénteken szép az idő, akkor üszkös, rossz termés lesz.
A nagypéntek dologtiltó nap a népi hiedelem szerint, mert ezt tartották az egyik legszerencsétlenebb napnak. Tilos volt az állattartással, földműveléssel kapcsolatos egyes tevékenység, mert úgy hitték, hogy akkor megbetegednének, vagy nem lesznek szerencsések. Nem volt szabad például a szárnyas állatot levágni, nehogy a többiek elpusztuljanak. Tilos volt egyes földművelési munkákat végezni, például szántani nem lehetett, mert ezen a napon Jézus a földben volt. Általában nagypénteken nem sütnek kenyeret, mert az ilyen kenyér kővé válik, ezért nem szítottak tüzet sem. A nőknek tilos volt a mosás, mert akkor a ruha viselőjébe villám csapott volna. Nem fontak és nem szőttek, s azért nem varrtak, nehogy megszurkálják Jézus sebeit. Bizonyos tájakon ezeknek a hagyományoknak az ellenkezője volt szokás. Például Nagypénteken festették a húsvéti tojást is.
Egyes házakban gyászt tartottak, nem égett a tűz, a tükröt letakarták, mert az a mai és a túlvilág közti átjárót jelképezi. Megállították az órát, úgy tettek, mintha halott lenne a háznál.
A tűzgyújtás hagyománya szerint a férfiak azért raktak tüzet, hogy a termést a jég el ne verje. Eső esetén jó tavaszt jósoltak, s ha nagypénteken szép az idő, akkor üszkös, rossz termés lesz.
Nagyszombat Húsvét előnapja, amely a feltámadás jegyében zajlik. Arra emlékeztet, amikor Krisztus teste a sziklába vájt sírban feküdt, de harmadnapra, azaz húsvét vasárnap hajnalára feltámadt. Véget ér a negyvennapos böjt, újra megszólalnak a harangok. Késő délután, este körmenetet tartanak a templomok körül. A feltámadási körmenet jellegzetes közép-európai magyar, osztrák, német katolikus szertartás. Ez a szokás rendkívül változatos, sokszínű, a viseletben, az útvonalában sajátságos. Általában a legtekintélyesebb ember viszi a húsvéti gyertyát, a Feltámadt Krisztus szobrát. Énekelnek, megelevenítik a passiót, újra megszólalnak a harangok. Majd otthonaikban elfogyasztják a főként sonkából, tojásból álló ünnepi vacsorát.
A népi hagyomány szerint Nagyszombaton tartották a tűzszentelés szertartását, az új tűz kultuszának ünneplését. A régi korhadt fakereszteket a templom előtt elégették, ennek lángjával lobbant fel a húsvéti gyertya. A parázsból haza is vittek, melynek szent erőt tulajdonítva azt hitték, hogy a jószág itatóvizébe téve, a földeken szétszórva védelmet nyújt majd. A másik hasonló szertartás a vízszentelés, melyhez szintén sok hagyomány fűződik. Úgy tartották, hogy akit az új vízben először keresztelnek, az egész élete során szerencsés lesz. Gyógyító, egészségmegóvó erőt tulajdonítottak a szenteltvíznek.
Nagyszombati szokás volt az első harangszóra kiszaladni a kertbe és megrázni a gyümölcsfákat. Ezáltal a rossz termés lehullott és úgy tartották, hogy nem lesz férges az új. A házakat napkelte előtt körbesöpörték, hogy elűzzék a férgeket a házból és környékéről. Ezzel a boszorkányokat is elhajtották. A hagyomány szerint ez csendes nap, a gyász, ám a reményteli várakozás ideje, amikor keveset beszéltek, vidámkodni nem volt szabad, hiszen Krisztus a sírban feküdt.
A szent három nap Krisztus feltámadásával zárul, amit Nagyszombat estéjén vagy éjszakáján ünneplünk.
Újbuda 60+ Program
(készült: internetes források felhasználásával)
