1890-ben a tüntetések hatására a II. Internacionálé Párizsban úgy döntött, hogy ezután május 1-jét a munkásosztály nemzetközi harcos összefogásának ünnepévé nyilvánítja. 1904-ben a nemzetközi felhívás hatására nőttek a munkások jogai és világszerte sokan csatlakoztak a mozgalmakhoz.
Ezen a napon hazánkban és több országban is rendeznek majálist, melynek jelentése: májusi, szabadban rendezett vidám társas rendezvény. A természet megújulását, a tavasz eljöttét már ősidők óta ezen a napon ünnepelték. Ez a tavaszi ünnep, a természet megújuló erejének ünneplése, melynek eredete a pogány korra vezethető vissza. A XV. században szokás volt májusfát állítani, de eredete valószínűleg még régebbre visszavezethető, egészen a rómaiak Floralia pogány ünnepéig. Ezeknek a több napig tartó fesztiváloknak a későbbi utódja a majális. Különösen az északi népeknél terjedt el több szimbolikus cselekmény kíséretében. Ezek közül Európában, így Magyarországon is szokás volt a májusfa-állítás. A hagyomány szerint a legények éjszaka állítják fel a fát a lányok háza előtt, szalagot, kendőket, virágokat, apró ajándékokat akasztanak rá, ekkor adják a falu tudtára, hogy melyik lány tetszik nekik. Sok helyen pünkösdkor vagy május végén “kitáncolják” a fát, vagyis táncmulatság keretében, zene mellett, kidöntik. Szokás még ilyenkor májusi virág küldése is, a fiúk díszített, cserepes virágot küldenek a lánynak, akinek udvarolnak.
Egyes vidékeken ekkor hajtották ki az állatokat is a szabadba.
Május 1-je a múlt században a legnagyobb munkásünneppé vált, melyet fényes külsőségek közepette tartottak. Hivatalos állami ünnep, munkaszüneti nap lett. A szociális vívmányokat díszes felvonulásokkal demonstrálták. A kommunista rendszerek bukása után május elseje a munkavállalók szolidaritási napja lett.
Napjainkban országszerte rendeznek majálist, melynek keretében különféle programok várják az oda látogatókat. Általában ez egy színes, kavargó vonuló tömeg, ahol szól a zene. Vidámság, lufi, étel-ital, vattacukor, egy piros betűs ünnepnap, melyet sokan családi körben töltenek.
Ünnepeljenek együtt, a szabadban!
Újbuda 60+ Program
(készült: internetes források felhasználásával)