Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 24. csütörtök, Gellért, Mercédesz

Nyári kerti virágaink

Tavasztól őszig gyönyörű virágok díszítik a kerteket, s ettől is olyan vidám ez az időszak. Az évelő és egynyári növények között válogathatunk kedvünkre. Sok közülük egész nyáron hozza virágait és nem igényel túlzott nagy figyelmet sem.

Petúnia

Egynyári növény és az egyik leghosszabb ideig virágzó. Tavasz közepétől késő őszig pompázik a kertünkben. A legelterjedtebb a lila virágú, de fehér illetve a rózsaszín, lila kék és vörös különböző árnyalataiban is találkozhatunk velük. Napkedvelő, akár virágládákban vagy cserepekben is tarthatjuk őket. Kiválóan mutatnak lelógatott virágkosarakban is. Öntözzük és tápláljuk őket rendszeresen!

Rézvirág

A rézvirág imádja a meleget, a nyári kertekben gyönyörű színeivel hosszú ideig elkápráztat bennünket. Több fajtája ismert, léteznek egészen kicsi, százszorszép méretű virágok és nagy változatok is. Egyes fajták még ősszel is megtartják virágjaikat. A törpe rézvirágok pedig remekül mutatnak virágágyásokban, de elválasztókként is használhatók. A napfényt kedvelik, szeretik a forróságot, nekik is szükségük van rendszeres öntözésre.

Kokárdavirág

A kokárdavirág hosszú ideig megtartja gyönyörű, pompás színeit. Ezek az észak-amerikai virágok rikító sárga színűek, gyakran piros vagy rozsdaszínű középső résszel. Megmarad a kert kevésbé karban tartott részein, látszólag a rosszabb minőségű, elhanyagolt talajban is. Léteznek évelő változatok és egynyári fajták is.

Bíborka

A bíborka egész nyáron gyönyörű színekben pompázik, remekül mutat vázában és csokrokban is. Nem veszítenek színükből hosszabb idő után sem és szárazon is szépek maradnak. Leggyakrabban lila színben találkozhatunk velük, de léteznek világos rózsaszín, fehér és vörös változatok is. Jól tűrik a szárazságot.

Hortenzia

A hortenzia igazán tartós, egész nyáron tündöklő, dús virágzatú évelő virág, mely folyamatosan nyílik. A hatalmas virágok késő őszig megmaradnak. Több változatát is megkülönböztetjük, szinte nehéz kiválasztani, hogy melyeket ültessük a kertünkbe. Érdemes a helyét előre kigondolni, hogy biztosan elegendő napot és vizet kapjanak majd. Az igazán forró időkben a reggeli napsütést és a délutáni árnyékot kedvelik, de kiválóan tűrik a teljes napsütést is.

Kerti mályvacserje

A kerti mályvacserjéket gyönyörű színekben telepíthetjük kertünkbe. A rózsaszín, barack és piros több árnyalatában is megtalálhatók. Dús virágzattal késő tavasztól egészen addig virít, amíg az első fagy el nem pusztítja. Tápanyagban gazdag, jó vízelvezetésű talajba ültessük és ügyeljünk rá, hogy sok napfényt kapjon. Rendszeres öntözéssel és takarással tartsuk nedvesen a talajt.

Menyecskeszem

Ezek a virágokat melegebb éghajlatokon évelőként termesztik, de hűvösebb környékeket egynyári fajtái az elterjedtebbek. A virágok hosszú, vékony szárakon nőnek, ami kiemeli őket a sűrű aljnövényzetből. Tavasz végétől kezdve egészen az ősz beköszöntéig virágoznak. A napos részeket kedvelik, de remek talajtakaró és virágágyásokban pompás dísznövény.

Bársonyvirág

A gyakran zöldségek közé telepített bársonyvirágot sokan ismerik. Ezek a növények segítenek távol tartani a kártevőket. Méretük kicsi, de dús virágzatuk ellensúlyozza ezt. Sárgás-narancs szirmaik gyakran kissé rozsdás színeket vesznek fel, és egy vagy két rétegben nőnek. Ezek a virágok nagyon jól érzik magukat a melegben és tavasztól egészen az első fagyokig virágzanak. Fontos odafigyelni a rendszeres öntözésükre.

Közönséges cickafark

A fehéres vagy sárgás virágú, gyomnövényként ismert közönséges cickafark több színben – rózsaszín, krém, barack, piros – is megtalálható. Páfrányszerű leveleivel nagyon jól mutat a kertben. Érdemes napos helyre telepíteni őket, de könnyedén szétterjeszkednek az egész területen. Virágjaik remekül mutatnak csokrokban vagy más összeállításokban is.

Sásliliom

A sásliliom tavasztól őszig virágzik. A virágok csupán egyetlen napig nyílnak, de másnap új érkezik a helyükre. A virágok a hosszú szárak végén jelennek meg, amik kiemelkednek a levelek sokaságából.

forrás: internet

LEGFRISSEBB
×