Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Mivel a papa állomásfőnök volt, a vasútállomás épületében éltek. Rövidesen azonban Szobra helyezték, így költözniük kellett, majd Galántára. Kodály itt töltötte gyermekéveit, s az idilli környezet meghatározó volt egész életére. A falusi emberek között ismerkedett meg a népdalokkal, a szokásokkal, részt vett a közösség szertartásaiban, ünnepein. A népi kultúra iránti elkötelezettsége ezekből az élményekből táplálkozva alakult ki. Ebből az élményből született meg 1933-ban a Galántai táncok című zenekari műve.
„A magyar zenét nem mi találtuk ki. Megvan az már ezer éve. Mi csak ápolni, őrizni akarjuk a régi kincset, és ha olykor megadatik nekünk, gyarapítani.”- fogalmazta meg később.
A család Nagyszombatra költözött, ahol Kodály a gimnáziumot kitűnő eredménnyel végezte. Rendkívül érdeklődő volt, végtelen tudásszomj jellemezte. Humán beállítottsága miatt az ógörög, a latin nyelv, a történelem érdekelte, irodalomból pedig pályázatot nyert. De legfőképpen a zene iránti szeretete nőtt. Zenész családból származott, édesapja hegedült, édesanyja zongorázott, ő maga is tanult hegedülni, de a zongorán, brácsán, csellón önszorgalomból muzsikált. Játszott az iskolai zenekarban, énekelt a templomi kórusban, közben komponált. Sorra születtek művei. 1900 őszén a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsész karának magyar–német szakán, valamint a Zeneakadémia zeneszerzés szakán párhuzamosan kezdte meg tanulmányait, ahová saját szerzeményeivel jelentkezett. Szorgalma és igyekezete miatt Kodály felvételt nyert a nagyhírű Eötvös Collegiumba, ahol a tehetséges fiatalok – mint ő, Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Kálmán Imre, Weiner Leo - további képzést kaphattak. 1904-ben zeneszerzőként diplomázott, 1905-ben doktori disszertációját a magyar népdal témaköréből írta. Ekkor már nagyon foglalkoztatta a magyar zene alapjait képező népzene.
Ennek szellemében indult el a század elejétől Bartókkal együtt a gyűjtő útra az országhatáron túl, Erdélyen át a rokon népek közé egészen a törökökig. Céljuk ezzel a nép életét, szokásait, hétköznapjait és ünnepeit megörökítő dallamok felkutatása, közkinccsé tétele és megőrzése volt. Kodály meggyőződése az volt, hogy a klasszikus hagyományok ápolása mellett a magyar zene méltó rangra emelésével a zenét mindenki birtokba veheti. Műveivel elősegítette, hogy a magyar népdal “egy sorba kerüljön a világirodalom remekeivel” és a hangversenytermek dobogóin szólalhasson meg. Évtizedeken át írásaival, gyakorlataival segítette a zeneoktatás ügyét. Az általa felvázolt módszert világszerte ma is sikerrel alkalmazzák. Ennek tömören az a lényege, hogy a zene megismerése rendszeres, sokoldalú és színvonalas oktatói tevékenységgel válik sikeressé. Fontos, hogy a zenével való találkozás minél előbb, már a születés előtt kilenc hónappal megtörténjen. S a zene okozzon örömet!
Műveinek harmóniavilága, hangvétele egyedi, sajátos, a népzenei gyökerekből táplálkozik, sokszor találkozik a középkori gregorián, a 16. századi madrigál, motetta és a barokk polifónia. Kodály és Bartók érdeme, hogy összegyűjtötték, lejegyezték és rendszerezték a magyar és a rokon népek dalait, s ezáltal a világon egyedülálló módon Magyarország rendelkezik a leggazdagabb népdalkinccsel, melyet a Magyar
Zenetudományi Intézetben őriznek.
Újbuda 60+ Program
