Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Kell-e nekünk zenei világnap?

Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október 1-jét 1975-ben A zene világnapjának nyilvánította. Ekkor a Zenei Tanács elnökeként köszöntő beszédében megerősítette, hogy ez azért fontos, mert a zene minden korban a művészi megnyilvánulások egyik legelemibb kifejezőeszköze.

Általa az emberek képesek megérteni mások érzéseit, problémáit, beszéljenek különböző nyelven, s éljenek akár milyen távol egymástól. Összetartó, közösségkovácsoló ereje évezredek óta ismert. A népzene, a történelmi korok különféle stílusú, műfajú zenei alkotásai mind hatással vannak az egyénre és a közösségre. A muzsika ma is ezer féle színnel teszi változatossá az életünket, hiszen válogathatunk a sokféle zenék, együttesek és előadók között. A zene szellemi táplálék, ami nélkül lehet élni, de nem érdemes –hasonlóan fogalmazott Kodály, a nagy magyar zeneszerző. Gazdagítja, színesíti a személyiséget és nagyon sok problémán is átsegít. Az aktív zenélés, az éneklés pedig még teljesebb élményt nyújt az egyén számára, melyben a valódi csendnek is nagy szerepe van.

Kell a zenének a világnap, hogy a figyelem ráirányuljon a zene hatására, szerepére, mert az embernek szüksége van a zenére!


„Zene nélkül nincs teljes ember” (Kodály Zoltán)


Újbuda 60+Program