Általa az emberek képesek megérteni mások érzéseit, problémáit, beszéljenek különböző nyelven, s éljenek akár milyen távol egymástól. Összetartó, közösségkovácsoló ereje évezredek óta ismert. A népzene, a történelmi korok különféle stílusú, műfajú zenei alkotásai mind hatással vannak az egyénre és a közösségre. A muzsika ma is ezer féle színnel teszi változatossá az életünket, hiszen válogathatunk a sokféle zenék, együttesek és előadók között. A zene szellemi táplálék, ami nélkül lehet élni, de nem érdemes –hasonlóan fogalmazott Kodály, a nagy magyar zeneszerző. Gazdagítja, színesíti a személyiséget és nagyon sok problémán is átsegít. Az aktív zenélés, az éneklés pedig még teljesebb élményt nyújt az egyén számára, melyben a valódi csendnek is nagy szerepe van.
Kell a zenének a világnap, hogy a figyelem ráirányuljon a zene hatására, szerepére, mert az embernek szüksége van a zenére!
„Zene nélkül nincs teljes ember” (Kodály Zoltán)
Újbuda 60+Program