Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Karatén-tippek

Már több hónapja kerülnünk kell a társas érintkezést, ami már nemcsak a mi idegeinkre megy. Mégis, az idősebb korosztálynak még türelemre van szüksége.

Naponta halljuk, hogy mi módon vigyázzunk magunkra, mit kell tennünk, hogy a legkisebb esély legyen a vírusfertőzésre. Reméljük, mindenki mindent megfogad és ösztönösen is próbál egészségesen élni. De mivel enyhítheti csüggedését az, akinél mostanra telt be a pohár? Azt javasoljuk, hogy további kitartással, s esetleg próbálkozzanak új lehetőségek után nézni!

Megszóltuk az online térhez túlzottan kötődő fiatalokat és tessék, most az egyik legkiválóbb menekülés is pont az internet nyújtotta lehetőségekben rejlik. Bőven találunk ott szórakoztató és ismeretterjesztő tartalmakat is. Csak böngésszenek bátran! Weboldalunkon hetente teszünk közzé kulturális ajánlót, de ezen kívül is számtalan élő és rögzített anyag található. Vannak intézmények, kulturális közösségek, akik utolsó pillanatban jelentkeznek egy-egy online koncert, vagy színházi előadás időpontjával, ezért érdemes felkeresni a kedvenc együttesek, műfajok honlapját, mert mindig találhatunk csemegéket.

pl. az opera gyermekkar próbája:

https://www.facebook.com/Operahaz/videos/607954426479070/UzpfSTEwMDAwMTU4NTI4NjY5OTozNDQ4NTU5ODk4NTQwMTUy/

vagy a Veszprémi Petőfi Színház műsoron kívüli produkciója:

https://www.facebook.com/VeszpremiPetofiSzinhaz/videos/788815514858050/UzpfSTEwMDAwMTU4NTI4NjY5OTozNDQ4NTQ1OTM1MjA4MjE1/

És jól látszik, hogy a közösségi médián zajlik most az élet, mert az a legpraktikusabb. A mi Facebook oldalunkon is számtalan lehetőséget kínálunk a hasznos és kellemes időtöltésre, amelyek sokszor a most hiányos aktivitást is szolgálják.

pl. Császár Edina Do-in jóga órái:

https://www.facebook.com/Ujbuda60pluszProgram/videos/311778469786535/

Élő do-in torna közvetítésekent pedig az alábbi csoporthoz csatlakozva tud részt venni:

https://www.facebook.com/groups/doin60plusz/

Itt (https://www.facebook.com/Ujbuda60pluszProgram/) találhatnak bármikor megtekinthető tartalmakat, de ügyfeleink számára különféle csoportos foglalkozásokra is be lehet jelentkezni.

Ne idegenkedjünk tehát a közösségi oldalak használatától! Kellő elővigyázatossággal biztonságosan szórakozhatunk, tanulhatunk, kapcsolatot tarthatunk családtagjainkkal, barátainkkal. Sok nagyszülő az interneten keresztül láthatja csak távol élő unokáját, ismerősét, de ez a kapcsolattartás, rendszeres online találkozás is lehet élmény. Örvendeztessük meg magunkat! Csak alaposan válasszunk a lehetőségek közül, legyünk tudatosak, ha ezt a mindennapi tevékenységek sorában kellő mértékkel tesszük a séta, a levegőzés mellett, akkor bizonyosan elviselhetőbb lesz az otthon töltött kényszerű idő.

Ha pedig segítségre szorulnak az okoseszköz, számítógép használatában vagy internetkezelésben, keressék bizalommal munkatársunkat. Segítségnyújtó szolgáltatásunk hétfői napokon 12:00-16:00 között és péntekenként 8:00 és 12:00 óra között működik. Telefonon (06-70-684-7412) és emailben (it.60plusz@ujbuda.hu címen) is rendelkezésükre állunk.

Jó válogatást!