JELES NAPOK - JÚNIUS
SZENT IVÁN HAVA – NYÁRELŐ HAVA – NAPISTEN HAVA
Nevét Jupiter feleségéről, Juno istennőről kapta, aki a gyermekáldás és házasélet úrnője volt. A hónap jelképe sárgászöld ruhás, repülő ifjú, fején éretlen kalászkoszorúval, jobbjában a hónap jegyének, a Ráknak a jelével, baljában a hónap terményeivel teli tál. Ábrázolták árpát sarlózó parasztlegény képében is, homlokán lenkoszorúval.
Az első nyári hónap, 21-e a nyári napforduló dátuma, amikor a leghosszabb a nappal. A meteorológusok szerint Nyárelő hava, a régi székely-magyar naptár szerint Napisten hava, június régi magyar neve Rák hava, illetve Szent Iván hava, melyetKeresztelő Szent Jánosról kapott.
JÚNIUS 8. MEDÁRD
Közismert időjárásjósló nap. A közhiedelem úgy tartja, hogy ha ezen a napon esik az eső, akkor negyven napig esni fog, ellenkező esetben pedig ugyanennyi ideig szárazság lesz.A bukovinai magyarok szerint e napon kezdődött az özönvíz, és akkor is negyven napig esett. Jászdózsán úgy tartják, hogy Medárd napján mindig vízbe fúl valaki, és ez áldozat a vizek királyának, ezért e napon nem szabad fürdeni, de a lovakat meg kell itatni, mert akkor nem lesznek rühesek.Topolyán úgy vélik, ha Medárd napján süt a nap, akkor édes lesz a bor, ha esik, akkor savanyú. Baranya és a Mura-vidék szőlősgazdái szerint, ha Medárdkor esik, rossz szőlőtermésre lehet számítani, viszont bő lesz a szénatermés. Egyes csallóközi falvakban Medárdkor vetették a lent, hogy ne legyen gazos és szépen fejlődjön. Az ipolybalogiak szerint Medárdkor van a szénakaszálás ideje.
JÚNIUS 10. MARGIT NAPJA
Medvesalján Retkes Margit néven emlegetik, mert ezen a napon vetik a retket, hogy jó gyenge maradjon. Csépán a tyúkültetésre alkalmas nap. A Hortobágy vidékén általában esős napnak tartják. Zentán Margitot legyes Margitnak hívják. Ezen a napon nem szabad kinyitni az ablakot, mert akkor abban az évben sok lesz a légy. Magyarszentmihályiés monostori hiedelem szerint „Margit asszony a legyek királynéja és ezen a napon minden konyhába beereszt egy kötővel” Úgy védekeztek ellene, hogy mise idején a szántóföldről hozott földet szórták szét a házban.
JÚNIUS 13. PÁDUAI SZENT ANTAL NAPJA
A Remete Szent Antalhoz (jan. 17.) fűződő néphagyományokat sok helyen átruházták Páduai Szent Antalra. Ezért igen sok, állattartással kapcsolatos hiedelem és szokás kapcsolódott ehhez a naphoz. Például volt ahol nem fogták be a jószágot, másutt láncon hajtották át a jószágot, miközben a gazda mondta: „legyetek erősek, mint a vas, tartsatok össze, mint a lánc, s Páduai Szent Antal őrizzen meg a vadállatoktól!” .
E naphoz kapcsolódott a Szent Antal tüze, az orbánc gyógyítása ráolvasással, az e napi kultikus tűzgerjesztés szokása. Ugyanakkor másutt a bőrgyulladás, orbánc elkerülésére tilos volt tüzet gyújtani. Ez a nap férjjósló nap, mert a kenyéren és vízen böjtölő lány éjfélkor átlépi az ágyat, gyertyát gyújt, tükröt tesz maga mellé és mondja:
Szent Antal kérlek,
Mutasd meg nékem,
A jövendőbelimet.
Különösen az asszonyok számára dologtiltó nap, melyen nem szabad lisztbe nyúlni, mert kelések nőnek a kézen. Másutt úgy vélik, hogy nagy esők jönnek, s „Szent Antal elviszi a szénát!”
JÚNIUS 24. KERESZTELŐ SZENT JÁNOS NAPJA VAGY SZENT IVÁN-NAP
Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit az alapja a tűzugrás szokásának is. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, elősegíti a jó termést. A szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célzata is volt. A tűzrevaló zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz és szemét is lehetett, melyet a lányok gyűjtöttek, sőt a tüzet is ők gyújtották meg. Egyes helyeken botra szúrt zsúpkévét vittek és azt gyújtották meg, másutt gallyakból, szalmából gyújtottak tüzet. Volt ahol a lányok bögrében vitték a parazsat, a fát pedig az ölükben. A csallóközi leírások szerint a tűzrevaló összeszedése a legények feladata volt.
A tüzet gyakran szabályos négyszög alakúra rakták, a máglyára tették az előző évi aratókoszorút, egy leány háromszor körüljárta, vízzel „megszentelte”, majd egy legény háromszor körbefutotta égő fáklyával és azután gyújtotta meg.A tűz átugrására – a múlt század végi szegedi leírás szerint – tréfásan így biztatták a résztvevőket:
Ne félj, pajtás, ugord át,
nem süti meg a pofád!
Eközben párosító-, kiházasító dalokat énekeltek. A szokás lényeges része a szerelemvarázslás. A Szent Iván-napi rítusénekekben több párosítószöveg is szerepel. Gyakran igen hosszúak ezek az énekek, innen a szólás „Hosszú, mint a szentiváni ének”. Hosszú lehetett attól is, hogy a falu összes fiataljait összeénekelték.
A házasságjóslás,-varázslás ugyancsak a szentiváni szokás egyik eleme. A búzavirágból font koszorúval a tüzet átugrották, a legközelebb álló fűzfára sorba felhajigálták, és úgy tartották, akié fennakad, az még azon az őszön férjhez fog menni.
Érdekes módon azonban az egymás melletti falvakban is különböző céllal gyújtották a tüzet. Többek között ahol gazt égettek, azt tartották, hogy akkor tiszta lesz a gabona és jobb lesz a termés. Vagy úgy vélték, nem veri el a határt a jég, amerre a tűz füstje száll, a dögtől és a ködtől vélték így megóvni a határt. Más falvakban a kenderföldek mellett gyújtották a tüzet, s az átugrálása előtt és után meghevertek a kenderföld szélén. Itt a kendertermékenység-varázslás volt a cél.
Ismert a tűzgyújtással kapcsolatos mátkázó, barátságkötő szokás is, melynek ideje elsősorban fehérvasárnap volt, és tojáscserével történt. „Szent János napján estefelé a falun kívül a fiúk rőzsét, ágotbogot hordanak nagy máglyába. Amikor sötétedni kezd, összejön a falu fiatalsága, a lányok kezében faágra kötözött meggybokréta tetejébe a kihegyezett fára alma van tűzve, ez a Szent János alma, más néven baba- vagy komafa. Gyülekezés után a máglyát meggyújtják s ennek fényénél két leány - jó barátnők – egymással szembe állva, a komafát kézben tartva mondják:
Mátka, mátka mátkázunk,
Míg élünk, míg halunk,
Mindig mátkák maradunk.
A babát kicserélik. A tűz leégése után a fiúk a tüzet ugrálják át, utána száraz fakéregből, leginkább meggyfából csávát, fáklyát gyújtanak a tűzben, azt hajtogatják fel-alá és szaladnak vele”.
A Szent Iván-napi tűznek egészségvarázsló szerepe is volt, közvetlenül a tűz átugrálása, valamint a felette füstölt különféle növények révén. Virágos bodzafaágat pároltak a tűzön, amit később daganatra tettek, vagy az ágyba vitték a bolhák ellen. Vasfüvet, fodormentát, tisztesfüvet füstöltek, ebből főztek teát „mellfájás” ellen.
A tűzbe gyümölcsöt dobáltak. Ennek többnyire azt a magyarázatot adták, hogy akinek elhalt kisgyermeke van, így juttatja gyümölcshöz a túlvilágon, de más magyarázat szerint, aki a tűzbe aszalt körtét, almát vet, és ebből eszik, az nem betegszik meg. A tűz parazsába tették az almát, azt tartották, hogy aki abból eszik, nem fog fájni a torka.
Olyan asszonyok, akiknek meghalt a kisgyermekük, egyáltalán nem ettek ilyenkor cseresznyét. Ekkor érett az ún. szentiváni alma is. A század elején még szokás volt, hogy Szeged egyes városrészeiben gyerekek járták az utcát, így kiabálva: „Hintsék kendtök almát, ha nem: pedig hajmát!” A háziak a kerítésen át az ünnepre érő szentiványi almát, egyéb gyümölcsöt vagy aprópénzt szórtak.
JÚNIUS 29. PÉTER-PÁL NAPJA
A magyar nyelvterületen általában úgy tartották, hogy a búza töve ezen a napon megszakad, kezdődhet az aratás.A Mura-vidéken ekkor kezdik aratni a rozsot. Topolyán kimentek megnézni a búzát, és egy-két kaszasuhintást tettek próbaképpen, mert ez a nap egyébként dologtiltó nap volt.
Szent Pétert a halászok patrónusaként tisztelték, s az egykori halászcéhek ilyenkor rendezték a gyűlésüket. Ekkor volt a legény- és mesteravatás. Dunaszekcsőn Péter-Pál előestéjén a halászok rúdra kötött ponttyal járták végig a falut és köszöntötték vásárlóikat, akik kaláccsal, borral vendégelték meg őket. Másnap a halászok rendeztek vendégséget halpaprikással, túrós csuszával.
Szent Péter a szegedi lakatoscéh védőszentje volt, mert kezében kulccsal szokták ábrázolni.
A Csallóközben Péter-Pál napjához fűződik az a hiedelem, hogy amelyik legény vagy lány elsőnek hallja meg a harangszót e napon, az év végéig megnősül vagy férjhez megy.
Dömötör Tekla: Magyar népszokások és Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium könyve felhasználásával
Újbuda 60+ Program
