Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 10. péntek, Ármin, Pálma

Húsvét aktualitása

Az ünnep mindig alkalmas arra, hogy egy percre megálljunk, s egy kicsit elgondolkodjunk mielőtt továbblépünk. A minap egy rendhagyó, különleges János-passióban vettem részt, ahol a rendező Gábor Sylvie Jézus karizmatikus emberi tulajdonságait emelte ki, s a szenvedéstörténet mai vonatkozásait mutatta meg.

Rendkívül érdekes, megragadó, katartikus volt számunkra szembesülni azzal, hogy a Biblia 2000 éves tanításai ma is milyen aktuálisak mindannyiunk számára. Ebben a passió-értelmezésben együtt egymás mellett jól megfért a négy világvallás. Drámai módon jelenítette meg a mű a gyermeki és anyai szeretet, a hűség, az árulás, a lelkiismeret furdalás, az igazság pillanatait. Nyilvánvalóvá vált számunkra az eredeti történet örök üzenete. A mű nyomán aktuális tanulság számunkra, hogy szeretettel forduljunk egymás felé, s életünkben ma még nagyobb, rendkívüli szerepe van a szélesen értelmezett hitnek.


Kívánunk az ünnepekre egy kis befele fordulást, elmélkedést ezekről a kérdésekről!

S javasoljuk hallgassák meg Johann Sebastian Bach csodálatos oratóriumát, a János passiót, s éljék át a fenti gondolatok zseniális zenei megjelenítését!


https://www.youtube.com/watch?v=H1HmxBhRgqc



Üdvözlettel:


Újbuda 60+ Program