Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Az év varázslatokkal teli legrövidebb éjszakája

A június 23-áról 24-ére virradó éjszaka a Szentivánéj, ami azon túl, hogy az év legrövidebb éjszakája, egy varázslatokkal teli, szerelmes éjszaka. Ekkor bármi megtörténhet

Bár a nyári napforduló – amikor a Nap az égbolton a legmagasabb delelési ponton van, ez az év legrövidebb éjszakája és a leghosszabb nappala – június 21-ére esik, s a naptári reformok miatt a napfordulók még korábbi időpontra fognak kerülni, ennek megünneplése, Szent Iván éjjele később, 24-ére virradóra éjszaka van. William Shakespeare egyik leghíresebb művében, a „Szentivánéji álom”-banegy Athén-közeli erdőbe a tündérvilág szereplőivel csodás dolgokat álmodott. E nap eredetét vizsgálva megtudjuk, hogy már a korai pogány népek úgy hitték, hogy a leghosszabb nap éjjelén révületbe esve képessé válnak arra, hogy a Tejúton keresztül eljussanak a holtak birodalmába. Ezáltal többet megtudhatnak a jövőről és ekkor az isteneket sikerül kiengesztelniük. A keresztény Európában a fény és a sötétség küzdelmét különösen az északi és a szláv népek Keresztelő Szent János ünneplésével kötötték össze.

A mágikus praktikák segítették a megtisztulást, a gyógyulást, az egészség megőrzést, a szerelmet, a naphoz fűződő hiedelmek kapcsolatban álltak a házassággal és a termékenységgel. A magyarországi népszokások közül még ma is él a nyárközépi tűzgyújtás, a tűzönjárás hagyománya. A tűz körül álló asszonyok illatos füveket, virágokat füstöltek, amiből később fürdőt készítettek. Más szertartásokon a gyertya lángjából különféle szerelmi varázslatokat olvastak ki. Úgy tartották, hogy a boszorkányok a páfrány virágán szerzik meg varázserejüket, s ez a képesség keveseknek adatik meg. Másféle rituálék szerint a megelőző nap az ajtóra, ablakba tett zöldág elűzi a boszorkányokat. Más feljegyzés szerint a Szent Iván éjszaka meztelenül szakajtott gyógynövénynek varázserőt tulajdonítottak. A tűzrakást a hajadonok kőrbetáncolták, majd abban a ruhában lefeküdtek a kenderföldre. Aki alatt nem lapult le a növény, az a következő évben férjhez ment.

Hazánkban többfelé tartják még a nevezete naphoz fűződő hagyományt, s különféle programokat látogathatnak vidéken és a fővárosban is. Többek között az idén 16. alkalommal ekkor tartják a Múzeumok Éjszakáját, amikor több mint ezer programból választhatnak a látogatók.


Újbuda 60+ Program