Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Az élő néphagyomány

Nagyon megható, ha a ma nemzedéke őrzi a mögöttük hagyott évek tapasztalatát, hagyományait, jellemző pillanatait. Kultúránk meghatározó értéke a hagyományápolás. A múlhatatlan pillanatot hitelesen örökíti meg a népművészet, a néptánc, a népzene. A több mint hét évtizedes múltra visszatekintő Magyar Állami Népi Együttes időről-időre színpadra állítja a legnemesebb mozdulatokat, megismertet a tájegységek viseletével, életével, zenéjével. Olyan kincs van a birtokunkban, amivel csak nagyon kevés nemzet büszkélkedhet.

Az együttest 1951-ben alapították, amely az énekkar, zenekar és a tánckar művészeiből állt. Az idők folyamán a művészeti vezetők koncepciói nyomán rendkívül sokféle produkció született, melyekből megismerhető a múlt, a hagyomány. Az igényes színpadi művészi előadás hozzájárul szokások életben tartásához, átörökítéséhez. Az egyedi magyar tánchagyomány a zenével, s a rendkívül színes öltözetek szívet-lelket gyönyörködtető látvány a szemnek és hallvány a fülnek. A 70-es évektől kibontakozó táncházmozgalom segítségével a néptánc társastánccá vált, mely a mai napig főleg az ifjúság kedvelt szórakoztató műfaja. Szerencsére egyre több lehetőség nyílik a magyar és a környező népek hagyományainak megismerésére, terjesztésére. A Hagyományok Háza, a Fonó Budai Zeneház, a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Zene Háza méltó helyszínt biztosít a népzene, a néptánc széleskörű intézményes terjesztésére.

 

Kukkantsunk bele az alapításának hetvenéves évfordulóját ünneplő Társulat a Múlhatatlan idő című előadásába! Reméljük, hogy akár egy nyári szabadtéri produkció során élőben is megcsodálhatják a Magyar Állami Népi Együttes látványos produkcióját.

Készült: internetes források felhasználásával