Már a középkori nyelvhasználatban is jelen volt a böjt népi elnevezése, a bűt, tehát egy régi hagyomány él napjainkban is. A régi időkben fegyelmezettebben, szigorúan tartották. A vallásos életben a böjtölés hagyománya a legújabb korig öröklődött, fennmaradt jelezve azt, hogy a jókedvű áldozatban a népnek öröme telik. A böjti napokon csak egyszer ehettek napjában, s kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni. A múlt század végén is voltak falvak, paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot ettek ebben az időben. Nem fogyasztottak tejet, tejfélét és zsír helyett olajjal főztek. A böjtös eledelek számára külön edényeket használtak. Némely településen nagyböjt péntekjein még főtt ételt sem ettek.
Mára a hagyomány lazábbá vált, de sokan tartanak még böjtöt. S a legújabb időkben az egészséges táplálkozás ajánlott részévé vált az időszakos mértékletes evés, egy kis böjtölés.
A böjti időszak az elmélyedésre, befele fordulásra is alkalmas.
A böjti hagyományokról, szokásokról egyes költők-írók különleges gondolatokat hagytak ránk. Idézzük most fel Pilinszky János 20. századi költő gondolatait ezzel kapcsolatban!
Pilinszky János: Tél és tavasz közt
Hogy tél volt: az első tavaszias napsütésben derül csak ki igazán. A szokatlanul éles ragyogásban mintha tussal húzták volna ki a téli utcák rajzát, mindent szürkének, fáradtnak és gyűröttnek látunk. Vállunkon mázsás a télikabát; a kirakatok üvegét mintha sűrű por lepné; az utcák sárosak; arcunk színe valószínűtlenül sápadt és fehér. Vitaminhiány, mondjuk, klorofillhiány. S mindezt a tavasz előhírének ragyogásában tapasztaljuk meg először.
A természet újjáéledése a tél legszembetűnőbb külszíne, a természet halandóságának legszembetűnőbb burkán át közeledik felénk. Az égbolt vadonatúj kékjét kopár ágak rácsai fogadják.
S ugyanezt a képet mutatja a liturgikus év megfelelő időszaka, ha hasonlíthatatlanul mélyebb tartalmak színe alatt is. A nagyböjt komor gyászát a keresztény reménység emelkedő hullámai feszítik.
Valamikor a tanítványokat is a feltámadás öröme a halál legszembetűnőbb jegyei közt érte. A sírbatétel, a keresztlevétel kopár tényei után. A halál mozdulatlansága után, mi őket is megbénította, halott Mesterükhöz hasonlítva őket. Nem lázadoztak, még csak nem is panaszkodtak. Egyszerűen tovább szerettek. Tovább szerették a halottat, kit életében talán nem mindig tudtak követni.
S itt – a szeretet e „sötétjében” – veszik hírül, hogy akit szeretnek: föltámadott. Szakasztott úgy, ahogy azóta is egyedül itt, a szeretet csendjében, „sötétjében” tapasztalhatja meg ki-ki közülünk a föltámadás fokozhatatlan intimitását, mivel ez a feltámadás véghetetlenül csendes, s akár a tanítványokra az első húsvét hajnalán, azóta is szinte észrevétlenül köszönt ránk.
Csendesen, mivel isteni, és észrevétlenül, mivel mindennél hatalmasabb.
Nagyböjti levél
A nagyböjt ilyen értelemben az alázat legfőbb iskolája számunkra, „a katarzis évada”, mely halandó voltunk megértésében, belátásában és elfogadásában tetőzik.
Ha az újkori irodalomból azt az írót kellene megneveznem, akinek műveiben a nagyböjt nagy metafizikai drámája a legmélyebben és talán legszélesebben nyert megfogalmazást, minden bizonnyal Dosztojevszkij nevét említeném legelöl. Ő talán az egyetlen „klasszikusunk”, akinek „mondandója” még ma is nyitottan áll előttünk. A „bűn őrületétől” kevesen gyötrődtek annyit, mint ő (egyik rövid posztumusz műve a világirodalom legfélelmetesebb önvallomása), de a megsebzett „Báránytól” nyert ítélet csodálatos békéjéről se tudott író nálánál „többet” papírra rögzíteni.
Az, hogy befejezésül épp Dosztojevszkijre hivatkozom, többek közt azt is bizonyítja számomra, hogy a nagyböjt „enyhített”, mai formája semmiképp se von le semmit annak örök (égetően örök) aktualitásából. Ellenkezőleg: minél előbbre jutunk a történelemben, annál nyilvánvalóbban fölszínre kerül az emberi sorsnak az a „mélyrétege”, változatlan, lényegbeli tényezőivel együtt, amiről az Evangélium beszél.
Milyen jó volna végre valóban meghallanom, meghallanunk.
Katolikus szemmel (XVI.)
A nagyböjt alázatra nevel. Bizonyos értelemben nem is egyéb, mint az isteni alázat iskolája, Isten alászállásának története a világban.
Ha fölemelkedést emlegetünk, gyakran felejtjük, hogy a fölemelkedésnek legjárhatóbb útja számunkra az alázat, az erkölcsi süllyedésnek ez az ellenkező előjelű megfelelője. Miközben a kétféle alászállás látszatra azonos tendenciát mutat, valójában tökéletesen ellentett. Az egyik Káin – a másik Ábel.
Az alázat pályája minden fölemelkedésnél magasabbra ível. Olyan erény, ami bár szürke hamunak tűnik szemünkben, füstje mindenkor fölfele tör.
Az isteni megváltás története ennek az alászálló fölemelkedésnek örök példája és tanúsága közöttünk. Legemberibb és legistenibb iskolánk és lehetőségünk.
Kölcsönös szeretet – kölcsönös szenvedés
Hamvazószerda jele, szürke hamuja arra figyelmeztet, ami sorsunkban törékeny, emberségünkben esendő. Arra, hogy halandók vagyunk.
Mivel csak így, ennek teljes tudomásulvételével érthetjük meg azt a másik „gyengeséget”, „isteni gyengeséget”, amire hamvazószerdán fölkészülünk: Krisztus halálát.
A nagyböjt első napja nem véletlenül a halandó emberé, ahogy az utolsó se véletlenül a sírba fektetett Istené. Krisztus halandóságunkban adhatott nekünk egyedül halhatatlan találkozót, ahogy ezt a József Attila-sorok szándékuk ellenére is megfogalmazzák: „Aki halandó, csak halandót / szerethet halhatatlanul”. Ez az isteni szeretet legmélyebb titka, mely épp veszendőségünket választotta örök találkozóhelyül.
A hamu keresztjéről a kereszt halottjáig egyenes út vezet, egyazon út különböző stációin át. Minden állomás veszendőségünk egy-egy fejezete: tökéletes osztozkodás Isten és ember közt – halálban és halhatatlanságban.
Ezt az utat a szeretet írta elénk, végigjárni is egyedül a szeretet képes hát. A kölcsönös szeretet és a kölcsönös szenvedés: Isten és ember kölcsönös szeretete és kölcsönös szenvedése.
A nagyböjt tehát lényege szerint a szeretet legmélyebb titkaiba való beavatás. A halál burka alatt itt érik a legvakítóbb fény, Isten és ember közös hajnala.
készült: internetes források felhasználásával
