Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 23. vasárnap, Zoltán

A fény eljövetele

Advent negyedik vasárnapja a szereteté. Meggyújtottuk már mind a négy gyertyát a koszorún, a hit, remény, öröm és most a szeretet teljességében készülünk az ünnepre. A fény betölti a teret körülöttünk.

A növekvő ereje azt szimbolizálja, hogy Jézus születésével a szeretet által a fény eljut az emberek szívéhez. Ez a legteljesebb éltető fény, aminek energiája kapcsolatban van az égiekkel, s a gyermek születésével a földre érkezik.

A karácsonyi ünnepkör jelentős dátumai kötődnek a természet változásaihoz, a téli napforduló idejéhez, ami az idén december 21-re esik. Pontosan 16:58-kor nyugszik a nap, ez a csillagászati tél kezdete. Nagyon vágyunk a világosságra, amikor boldogan ünnepeljük a fényt, győzelmét a sötétség felett.

A Napkeleti Bölcsekre vezethető vissza az ajándékozás szokása, akik a csecsemő Jézusnak ajándékokat vittek.

Advent a kereszténység számára a várakozás, a felkészülés időszaka, Szenteste a karácsonyi megvalósult csoda éjszakája. Karácsony megünneplése az egész világon elterjedt, s bár az egyes országok szokásai eltérőek, minden mégis a szeretetről szól. Az ünnep misztikumát őrizve karácsonyfát állítunk, ajándékokat osztunk és a csendesebb, böjtös időszakot családi lakomák, vidámságok váltják fel.

Az idei karácsony több szempontból sem lesz olyan, mint a többi. Most mindannyian repesve várunk valamire, s reméljük, hogy az életünk jobbra fordul ezen a bolygón. Bízunk abban, hogy a hagyományt tisztelve, mértéket tartva, egymásra figyelve sikerül egymás fele szeretetet sugározni és méltó alkalom lesz ez az ünnep a lelki megtisztulásra, megújulásra.

Áldott, békés ünnepet!