Egy napra látogatható lesz a Sas-hegy
Idén is lesz Föld napi Sas-hegyi túra. Csütörtökön erre az alkalomra nyitják meg az újbudaiak előtt az egyébként év közben lezárt és természetvédelmi oltalom alatt álló Sas-hegyet.
Idén is lesz Föld napi Sas-hegyi túra. Csütörtökön erre az alkalomra nyitják meg az újbudaiak előtt az egyébként év közben lezárt és természetvédelmi oltalom alatt álló Sas-hegyet.
Újabb közösségi kert nyílik a kerületben. Őrmező után ezúttal Kelenföldön kapnak lehetőséget a városi hobbikertészek, és hamarosan 50 ágyásban kezdődhet meg a termesztés. A tereprendezés már zajlik, és a parcellák bérlésére is lehet jelentkezni.
Április 22-én délután 6 órakor szerte a világban emberek ezrei helyeznek magokat földbe. Újbuda Önkormányzata és a Jalagati Jóga Egyesület a Bikás Parkban tartja magültetéssel egybekötött Föld napi programjait.
Bemutatót tart az Allee Bevásárlóközpontban a Budapesti Állat- és Növénykert április 17-19-én. Az eseményre a Madármentők Alapítvány is kitelepül, a kiállítás és a rendezvények ingyenesek.
A főváros második nyilvános sűrített földgáz (CNG) töltőállomását adta át a FŐGÁZ. A Budaörsi úton található kútnál személyautók, teherautók és buszok is tankolhatnak.
Tart az önkormányzat tavaszi nagytakarítási programja. Ennek során az Újbuda Prizma parkfenntartó részlege az egész kerületet megtisztítja a télen felhalmozódott kosztól, valamint a zöld hulladéktól és szeméttől. A munkában a lakosság is részt vesz: minden évben civilek, egyházak és iskolák csatlakoznak önkéntesen a szemétszedési mozgalomhoz. Legutóbb a Bárdos iskola diákjai takarították ki iskolájuk környékét.
Interaktív játékos és informatív táblák kerültek a Kamaraerdei tanösvényre. A szakemberek ezzel a gyerekek érdeklődését próbálják felkelteni. Játékos formában túrázásoknál és kirándulásokon is hasznos információkat adnak tovább. A táblák úgynevezett QR-kóddal ellátottak, azaz okostelefonra letölthetőek.
A Teleki Blanka Általános Iskola Napelemek csapata nyerte a kerületi környezetvédelmi vetélkedőt. Az önkormányzat és az Újbudai Pedagógiai Intézet közös rendezvényén 12 iskolai csapat vett részt, a nyertesek kalandtáborozni mehetnek.
Eddig mintegy húszezren jelentkeztek a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióra. Az ország legnagyobb szemétszedési mozgalmában 250 találkozási pontot hoztak létre, azaz eddig ennyi szemetes helyszín megtisztítását tervezték be az önkéntesek. Találkozási pont létrehozására továbbra is van lehetőség, egyénileg jelentkezni pedig április elejétől lehet.
Március 22. a Víz Világnapja. Ünneplését 1992-ben a Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték, azzal a céllal, hogy mindinkább óvjuk, védjük a környezetet, elsősorban pedig a Föld vízkészletét. A Víz Világnapja alkalmával a megszokottnál is több figyelem irányul ember és víz évmilliókra visszatekintő kapcsolatára.
Paradicsom, zöldborsó, cukkini vagy eper ritkán terem panel között, ám ma már ez sem lehetetlen. Újbuda Önkormányzata egy évvel ezelőtt Őrmezőn hozta létre a városrész első közösségi kertjét, a faládás ágyások gondozási jogát pályázaton nyerhették el a lakótelepi családok. Az Őrmezei Közösségi Kert első születésnapját az ágyások bérlői a tavaszi ültetésre való felkészüléssel töltötték.
Hírlevélben küldött kuponnal teszi lehetővé a XI. és a XXII. kerület lakosainak a nagytétényi hulladékudvar használatát a FKF Zrt. Az érintettek június 30-ig díjfizetés nélkül egyszer vehetik igénybe a szolgáltatásokat. Az elektronikai vagy elektromos hulladékot leadókat is ösztönzi a társaság.
Egyértelműen a tavaszra készülnek a Budapesti Városüzemeltetési Központ cégei. Kitakarítják a fővárost, pontosabban megtisztítják a hidakat, a lakótelepeket, az aluljárókat, kimossák a kukákat és több százezer virágot ültetnek a szabadba. Kezdődik a strandok felújítása is, a távfűtő művek és a kéményseprő-ipari vállalat pedig már most készül a következő fűtési idényre.
Megkezdte a Gellért rakpart fásítását a FŐKERT Nonprofit Zrt. A program keretében 47 darab fasori fát ültetnek. A részleges fasor-rekonstrukció során szilfával és fénylő levelű galagonyával vegyes fasort alakítanak ki.
Hamarosan megkezdi a fővárosi parkok és fasorok fáinak tél végi lemosó permetezését a FŐKERT Nonprofit Zrt. A társaság minden évben a fagymentes időszak kezdetén éjszakánként végzi a permetezést azért, hogy a gyalogos és közúti forgalmat ne zavarja. A parkfenntartó vállalat szerint az autókra hulló szer miatt nem kell aggódni.