Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 21. hétfő, Orsolya

Hírek: Színes

Lecsófesztivált rendeztek a kerületben

Lecsófesztivált rendeztek a kerületben

Kelenföld harmadik Lecsófőző Versenyét tartották hétvégén az Albert utcában. Az eseményt Ludányi Attila önkormányzati képviselő indította útjára, a programon Horváth Gábor olimpiai- és Hoffmann Ervin világbajnok is részt vett.

Rendőrségi körzeti iroda nyílt Albertfalván

Rendőrségi körzeti iroda nyílt Albertfalván

Újbuda negyedik körzeti megbízotti irodája nyílt meg a Fehérvári út 182. szám alatt. Gazdagrét, Őrmező és Kelenföld után mostantól Albertfalván is nagyobb biztonságban érezhetik magukat a lakók. A fejlesztési program során minden esetben a régen bezárt rendőrségi irodákat alakították át a mai kornak megfelelő, korszerű helyi bázisokká.

Huszonhatodszor főztek halászlevet Gazdagréten

Huszonhatodszor főztek halászlevet Gazdagréten

Idén is sikerrel zárult a kerület egyik legrégebbi rendezvénye, a Gazdagréti Halászléfőző verseny. A 26 éves szabadtéri esemény ezúttal a Szomszédok Ünnepe is volt, mivel éppen 30 éve költöztek az első lakók a gazdagréti lakótelep lakásaiba. A 12 ezer fős közösség a sorozat szereplőivel ünnepelt.

Nosztalgia villamosok is járnak hétvégén Újbudán

Nosztalgia villamosok is járnak hétvégén Újbudán

A kulturális örökség alkalmával több programot tart hétvégén a BKV. Vasárnap nyílt nap lesz a budafoki kocsiszínben és ezen a napon rendezik a kamaraerdei villamos napot is. Ingyenesen lesz a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum és a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum is.

Diákfilmszemle: személyiségfejlesztés mozgóképpel

Diákfilmszemle: személyiségfejlesztés mozgóképpel

Öt középiskola diákjainak rövidfilmjeit mutatták be a Szent Imre Gimnáziumban tartott Diákfilmszemlén. A filmes mustrán 5-6 perces szabadon választott témájú munkákkal szerepeltek a középiskolai alkotócsoportok. A szervezők azt szeretnék, ha a filmkészítés fejlesztő módszerként kapna helyet a közoktatásban.

Összeállt a Fonó őszi-téli programsora

Összeállt a Fonó őszi-téli programsora

A legjobb világzenei kiadók élmezőnyéhez tartozás, a Womex Top Label elismerés a 2014/2015-ös évadban is lelkes munkára ösztönzi a Fonót. Ennek alapján összeállt a a Zeneház őszi-téli programsora.

Praktikus információk a halászléfőző versenyhez

Praktikus információk a halászléfőző versenyhez

Szeptember 20-án a Szomszédok ünnepével együtt lesz idén a Gazdagréti Halászléfőző verseny. Az önkormányzat és az Újbuda Tv szervezésében megvalósuló rendezvény a gazdagréti lakótelep és televízió 30 éves múltját ünnepli.

Gazdagrét 30 éve családias lakótelep

Gazdagrét 30 éve családias lakótelep

A gazdagréti az ország legismertebb lakótelepei közé tartozik, mivel felnőttek közül szinte mindenki látott minimum egy epizódot a Szomszédok című, Gazdagréten játszódó, végtelen hosszú teleregényből. A lakótelep idén ünnepli 30 éves jubileumát, az első lakók 1984 márciusában költöztek a később elhíresült környékre. A területen volt római kori temető, Árpád kori falu, és bortermő vidék is.

Tizenötmilliárd juthat fürdőfejlesztésre Budapesten

Tizenötmilliárd juthat fürdőfejlesztésre Budapesten

2015 és 2020 között mintegy tizenötmilliárd forint jut fürdőfelújításra, korszerűsítésére és bővítésére Budapesten. A munkálatok várhatóan érintik majd a Szent Gellért Gyógyfürdőt és Uszodát, a Palatinus Strandfürdőt, a Paskál Strandfürdőt, a Dagályt, valamint a csillaghegyi és a pesterzsébeti strandot. Az erre vonatkozó tervek Tarlós István főpolgármester szerint megalapozottak és reálisak.

A kerületben járt az Exit cirkusz

A kerületben járt az Exit cirkusz

Az Exit cirkusz országos turnéjának legutóbbi állomása volt Újbuda. Az Etele téren felállított sátorban három napon keresztül, naponta többször is láthatta a közönség a társulat legújabb, Exit Faktor című műsorát.

A kerületben járt az Exit cirkusz

A kerületben járt az Exit cirkusz

Az Exit cirkusz országos turnéjának legutóbbi állomása volt Újbuda. Az Etele téren felállított sátorban három napon keresztül, naponta többször is láthatta a közönség a társulat legújabb, Exit Faktor című műsorát.

Oldalak