Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Oktatás

Szállás reggelivel, madaraknak  
 

madáretető

Hamarosan olyan mutatós madáretetők kerülnek a Polgármesteri Hivatal udvarára, hogy a tél végéig feltehetően sorban állnak majd a cinegék az első osztályú vendéglátó helyiségekért. Az önkormányzat környezetvédelmi osztálya a kerületi iskolák körében indított madáretető építő pályázatot, a legjobbak kerülnek majd közszemlére.

Környezettudatos Nap a Törökugratóban  
 

Az Öko iskola diákjai a szelektív hulladékgyűjtésről, a köztisztaságról és a hulladékgazdálkodásról hallhattak előadást, majd kvíz játékokon és vetélkedőkön bizonyíthatták környezetvédelmi tudásukat.

Lezárult a Környezeti Nevelési Vetélkedő  
 

Idén a Domokos Pál Péter Általános Iskola lett Újbuda Környezettudatos iskolája, míg az óvodák közül a Neszmélyi Úti Óvoda apróságai bizonyultak a legjobbnak.

Közmeghallgatás a BME oktatóreaktoráról

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a Műegyetem rkp. 9. szám alatt oktatóreaktort üzemeltet. A Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelezte a BME-t. A témában közmeghallgatást tartanak szeptember 24-én.

Ökoiskola lehet a Pető Intézetből  

Ahhoz, hogy egy intézmény ökoiskolává válhasson, számtalan szempontrendszernek kell megfelelnie. Ebből az egyik legfontosabb a szelektív hulladékgyűjtés bevezetése és annak folyamatos működtetése, amely komoly szervezési és anyagi feladatot ró az egyes intézményekre. Ennek a fontos kritériumnak a teljesítéséhez segítette hozzá Újbuda Önkormányzata a Pető Intézetet.

Újbuda Önkormányzata 2012. évre pályázatot ír ki 2 millió Ft keretösszegben Kárpát-medencébe szervezendő utazásokra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata kiemelten kívánja támogatni a Kárpát-medencébe szervezendő kirándulásokat, utazásokat, amelyben diákjaink nemcsak a vidék szépségeivel, nevezetességeivel ismerkednek meg, hanem kapcsolatba kerülnek az ott élő magyar ajkú gyermekekkel, fiatalokkal. Pályázni lehet útiköltségek, szállásköltségek, belépőjegyek árainak támogatására.

Elhunyt Árkosi Júlia, kerületünk díszpolgára

A gyászoló család tudatja, hogy ÁRKOSI JÚLIA életének 88. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvait 2012. április 23-án 15 órakor a kelenföldi Szent Gellért Plébániatemplom urnatemetőjében (XI. Bartók Béla út 149) a római katolikus vallás szerint helyezzük örök nyugalomra. Az urnatemető sajátos jellege miatt, kegyeletüket egy szál virággal róják le a ravatal előtt.

A Víz Világnapját ünnepelte a Csíki suli  
 

A víz szervezetünk legfontosabb alkotóeleme, az egyetlen olyan kincs a Földön, amely nélkül nem létezne az emberi élet. A Víz Világnapja alkalmából a Gazdagréti Csíki-hegyek utcai Általános Iskola is színes programokkal készült.

Megújult a Budai Arborétum  
 

Virágba borult a Budapesti Corvinus Egyetem 7,5 hektáros Budai Arborétuma. Az országosan is jelentős gyűjteményes kertben a növényállomány bővítése és fiatalítása mellett sor került a speciális élőhelyek újjáépítésére, valamint a Budai Arborétum történetében központi szerepet játszó Dísztér, az egykori Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet díszkertjének korhű helyreállítása is megvalósult.

Oldalak