Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Újbuda 60+ Program


Az idősödés nem egyenlő a betegségekkel és nem szociális kérdés csupán, ezért Újbuda Önkormányzata kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ elnevezésu programját, hiszen az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal, a kerület múltjának tanúiként, olyan értéket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

A 60 éven felüliek száma Újbudán eléri a 40.000 főt, a kezdeményezés a szervezeti keretek biztosításával, szervezési feladatok ellátásával, valamint különböző programok, és kedvezmények indításával járul hozzá a kerületben élő hatvan évüket betöltött polgárok életminőségének javulásához.

Lendületben a Madárbarát program  

Lendületben a Madárbarát program
Mostantól a 60+ program részeként is érvényesülnek a Madárbarát program célkitűzései. Az önkormányzat környezetvédelmi koncepciójában kiemelt fontosságú elképzelés ugyanis túlnőtt az iskolai környezeti nevelésen. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakmai együttműködésével idén is hirdettek madáretető készítést a kerületi iskolákban, a generációk közötti kapcsolat jegyében azonban a Bölcső utcai 60+ központban legutóbb már együtt barkácsoltak gyerekek és idősek.

Karácsonyoztak a 60+ önkéntesek

A Bölcső utcai 60+ központ egész évben hasznos elfoglaltságot és szórakozást kínál az időseknek. Legutóbb éppen azokat a nyugdíjasokat ünnepelték, akik a programok szervezésében is jelentős szerepet vállalnak. 

Idősbarát Díjat kapott Újbuda  

Tizedik alkalommal adták át az Idősbarát Önkormányzat Díjat, amellyel az Emberi Erőforrások Minisztériuma az idősekért végzett munkát és az életminőségüket javító intézkedéseket ismeri el. A parlament felsőházi termében rendezett ünnepélyes ceremónián Újbuda második alkalommal részesült a kitüntetésben, melyet Soltész Miklóstól, az EMMI államtitkárától vehetett át a kerület polgármestere.

Idősbarát Díjat kapott Újbuda  

Tizedik alkalommal adták át az Idősbarát Önkormányzat Díjat, amellyel az Emberi Erőforrások Minisztériuma az idősekért végzett munkát és az életminőségüket javító intézkedéseket ismeri el.

Oldalak