Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

ünnepség

Különleges helyről kaptak adományt a különleges gyerekek  

Ötezer dollárnyi összegben kapott adományt Tajvan magyarországi képviseletétől a Vadaskert Általános Iskola. A projektort, a nagyméretű lapos képernyős TV-t, valamint a nyolc laptopot november 6-án vette át az intézmény vezetése.

Ünnepélyesen is megerősítették a Szent II. János Pál Iskolaközpont új nevét  

Nagyszabású névadó ünnepséget tartottak az egykori Szent Benedek Iskolaközpontban november 6-án, amely szeptember óta Szent II. János Pál Iskolaközpont néven működik. A szentmisét Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius celebrálta, majd a liturgia végén áldást osztott a pápa vérereklyéjével, amit az oltárasztal ereklyetartójában helyeztek el.

66+1 baba ünnepelte szülinapját a Tranzitban  

66+1 baba ünnepelte szülinapját a Tranzitban

Tizenkét éve hagyomány, hogy a november 11-én, azaz a Kerület Napján született gyerekeket Újbuda névlegesen örökbe fogadja. Ezek a csöppségek minden évben közös babazsúron ünneplik születésnapjukat, amelynek hagyományosan a Tranzit Art Café ad helyet.

Közlekedési változások a hosszú hétvégén  

Október 23-a alkalmából városszerte több helyszínen tartanak rendezvényeket. A megemlékezések, ünnepi rendezvények miatt lezárásokra, forgalomkorlátozásokra és a közösségi közlekedési változására is számítani kell. Pénteken ünnepség lesz a Kossuth Lajos téren, illetve a Bécs–Pozsony–Budapest Ultramaraton részeként félmaratoni futóverseny is nehezíti a budapesti közlekedést.

’56-os hősökre emlékezett Újbuda  

Idén az Őrmezei Általános Iskolában volt Újbuda Önkormányzata október 23-ai megemlékezése. Az eseményen a kerület vezetői is megjelentek, a műsor az oktatási intézmény tanulóinak köszönhető.

Idősek Világnapja: meglepetéssel  

Idősek Világnapja: meglepetéssel

Az Idősek Világnapja alkalmából köszöntötte Újbuda Önkormányzata a kerület 60+-os lakóit október 1-jén, a TEMI Fővárosi Művelődési Házban szervezett ünnepségen. A meglepetésvendég Mága Zoltán hegedűművész és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar volt.

Ünnepség és annak biztosítása augusztus 20-án  

Száz tűzoltó biztosítja a tűzijátékot Budapesten, megemelték a készenlétben lévő hivatásos állomány létszámát is a parancsnokságokon. Az ünnepség 8 óra 30 perckor kezdődik a Kossuth téren, a tűzijáték este 9-től lesz, a részletes program itt érhető el.

Ünnepi megemlékezés a Fonóban  

Ünnepi megemlékezés a Fonóban

Újbuda Önkormányzata és a Fonó Budai Zeneház közös megemlékezést tartott március 15-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére.

Petőfi és a katonáskodás  

Petőfi és a katonáskodás

A Petőfi Laktanyában is megemlékeztek 1848-49-es szabadságharc eseményeiről; volt koszorúzás, kitüntetés, a Honvéd Együttes pedig Petőfi katonai pályafutását elevenítette fel.

Újbudai elismerések a ’48-as események évfordulóján  

Újbudai elismerések a ’48-as események évfordulóján

A Bocskai István Általános Iskolában tartotta az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére szervezett ünnepséget Újbuda Önkormányzata. Az eseményen átadták a kerületi elismeréseket, a Pro Communitate Újbuda és a Pro Urbe Újbuda kitüntetéseket, valamint az Újbuda kiváló sportolója és az Újbuda kiváló edzője elismerő címeket.

Mesével, dallal, tánccal emlékeznek a forradalomról  

Mesével, dallal, tánccal emlékeznek a forradalomról

Mesével, dallal, tánccal emlékeznek a forradalomról

Újbuda Önkormányzata és a Fonó Budai Zenehéz közös megemlékezést tart március 15-én az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére. A kicsik meséken, dalokon keresztül ismerkedhetnek a történelemmel, a felnőttek pedig forradalmi dalokat, 1848-hoz kapcsolódó népzenét hallgathatnak.

Operett és nótaszó is köszöntötte a Nőnap ünnepeltjeit  

Operett és nótaszó is köszöntötte a Nőnap ünnepeltjeit

Nóták, örökzöldek és humoros versek is helyet kaptak idén a hatvan éven felülieknek szóló 60+ Nőnapi Programok között. A kerület vezetése ebben az évben hat helyszínen köszöntötte a hatvan év feletti újbudai hölgyeket.

Karácsonyi körúton járt a polgármester  

Karácsonyi körúton járt a polgármester

Idősek Karácsonya címmel hat városrészben szervezett műsoros karácsonyi ünnepséget a kerület kulturális intézete, a KULTI. A helyszínekre a kerület vezetése is ellátogatott és ajándékkal lepte meg azokat az időseket, akik nem tölthetik családi körben a karácsonyt.

Oldalak