Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Győrffyné Molnár Ilona

Kezdődik a tanév

Újbuda önkormányzata tanszercsomaggal segíti a családokat, az óvodai és bölcsődei dolgozók koronavírus tesztjének finanszírozásával pedig biztonságosabbá teszik a tanévkezdést.

Napközis táborok a járvány után  

A koronavírus-járvány első hulláma után megváltozott feltételekkel, szigorú szabályok betartása mellett lehetővé vált, hogy nyáron a gyerekek napközis táborba menjenek. Újbudán is megszületett a döntés: a korábbi évekhez hasonlóan az önkormányzat szervezésében és finanszírozásával lesznek ilyen táborok. Győrffyné Molnár Ilona humánszolgálati igazgatót kérdeztük a részletekről.

Sikeres vizsgát tettek a jövő vállalkozói  
 
Június 26-án Molnár László alpolgármester és Győrffyné Molnár Ilona, Újbuda humánszolgálati igazgatója köszöntötte azokat a fiatalokat az önkormányzat tanácstermében, akik részt vettek az New Generation Skills (NGS) projekt képzésének második turnusában, és az itt megszerzett tudásról egy vizsga keretében számot adtak.

Sikeres az NGS  
 
Ünnepélyes keretek között köszöntötték és díjazták az Újbuda Önkormányzata által vezetett NewGenerationSkills (NGS) nemzetközi projekt Dinamikus Képzési Csomag (DLP) legjobbjait. A képzés következő turnusa a napokban indul.

Elismerés az intézményvezetőknek  

A Gazdagréti Közösségi Házban rendezték meg az ünnepek előtt a kerületi intézményvezetők karácsonyát. Ilyenkor hagyományosan jutalmat kapnak az önkormányzati fenntartású szociális intézmények, a Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat, az Újbudai Közterület-felügyelet és a kerületben működő közoktatási intézmények vezetői.

Mindenki megtalálhatja álmai melóját  
 
Ceruzát és grafitdarabot tartó kéz látható azon a fotón, amellyel a 17 éves Sas Vilmos jelentkezett és nyert az Álommeló című pályázaton. A versenyt Újbuda Önkormányzata a NewGenerationSkills nemzetközi program partnereként hirdette meg november 8-án, a pályázók a munkaerőpiaccal kapcsolatos ábrázolásaikkal nevezhettek.

A Szenior “Ki Mit Tud” idén sem a versengésről szólt  

Szenior “Ki Mit Tud” 2017 - alkotói, valamint előadói kategória

Újbuda Önkormányzata és a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. idén is teret nyitott azoknak a 60 év feletti alkotóknak, illetve előadóművészeknek, akik tehetséget és kedvet éreztek magukban, hogy bemutassák tudásukat, kreativitásukat. Az ötödik alkalommal megrendezett Szenior “Ki Mit Tud”-on számos alkotói, valamint előadói kategóriában hirdettek győztest.

Bolgár-magyar köznevelési konferencia Újbudán  

Bolgár-magyar köznevelési konferenciát tartottak október 6-án a B32Galéria és Kultúrtérben a Bolgár Oktatási és Tudományos Minisztérium, a DUNA Dunamenti Önkormányzatok Társulása, Újbuda Önkormányzata és Újbuda Bolgár Önkormányzata közös szervezésében.

Zöld óvodák zöld címeket nyertek  

Az Albertfalvai Óvoda nyerte el az „Újbuda Környezettudatos Óvodája” címet a 2016/17-es nevelési évben nyújtott „zöld” nevelői tevékenységéért.

Oldalak