Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

2008

Új helyszínen a Jégszínház  

Több év után végre a Jégszínház társulata is kőépületben tartja előadásait. A Sztárok a jégen profi jégtáncosai nemrég érkeztek haza nagysikerű európai turnéjukról, s most ismét a magyar közönséget kápráztatják el.

Egészségnap Kökény Mihállyal  
 

A kerületi MSZP székházban tartott egészségnapon nemcsak a vizsgálatoké volt a főszerep, a szervezők finom és egészséges ételekkel várták az érdeklődőket. A gyakorlat után elmélet következett, az egészségről Kökény Mihállyal beszélgethettek a résztvevők.

Osztyapenko lépést vált  
 

Már lassan két evtizede nem láthatjuk a fehér zászlóval rohanó Osztyapenko szobrát az M1-es, M7-es bevezető szakaszánál. Az orosz katona Lenin és Marx társaságában pihen a Szoborparkban, a helyén viszont sokak szerint űr tátong. A KDNP kerületi szervezete Szent Kristófot látná szívesen a lejárt szavatosságú hős helyén.

Nyílt nap a Műegyetemen  

November 28-án pénteken nyílt napot rendez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem középiskolások számára.

Túra-, és programajánló november 29-30-ra  

A Nagykarácsonyi Mikulásház ettől a hétvégétől kezdve várja gyermekprogramokkal az érdeklődőket, de emellett érdemes ellátogatni a Tatai Vadlúd Sokadalomba is az Öreg-tóhoz.

Felhívás hatvan felettieknek

A XI. kerületi önkormányzata Újbuda 60+ elnevezéssel nagyszabású programot indított a kerületben élő 60 év feletti lakosok életminőségének javítása érdekében, melynek egyik eleme a közösségfejlesztő program. Várják azoknak a kerületi időseknek a jelentkezését, akik szívesen adnának interjút egyetemi hallgatóknak.

Negyven kérdés a polgármesterhez  

Szelektív hulladékgyűjtés, közlekedés, zajvédő fal. Ezek voltak a leghangsúlyosabb témák a 2008-as évről szóló közmeghallgatáson, ahol Molnár Gyula polgármester mellett az alpolgármesterek válaszoltak lakossági kérdésekre.

Advent Újbudán  
 

November 28-án 17 órakor nyílik az "Advent Újbudán", amely Aranyvasárnapig, vagyis december 21-ig tartogat színes programokat a Kosztolányi Dezső téren.

Menzamustra az iskolákban  

Bács Márton alpolgármester ebéd-körútra indult a kerület általános iskoláiba, hogy személyesen tapasztalja meg a közétkeztetésre érkezett panaszok indokoltságát. Az egy hét mérlege vegyes képet mutatott: a levesek fekete pontot, a főételek pirosat kaptak.

Meseverseny a pedagógusoknak  

A reneszánsz év jegyében mesemondó versenyt rendezett az Ezüstfenyő Óvoda. Ezúttal nem a gyerekeket mérették meg, hanem az óvó, -és tanítónénik mutatták be, hogyan bánnak a gyermeknevelés egyik legfontosabb eszközével, a mesével.

Lendületet vesz a 60 plusz  

Az Újbuda Önkormányzata által ősszel indított 60 plusz program a tél kezdetére máris újabb lendületet kapott. Az időskorúak életminőségének javítását célul kitűző program egy sikeresen elnyert Európai Uniós pályázati csomagnak köszönhetően egy öt ország részvételével zajló interregionális együttműködés keretében teljesedik ki. A kerület a hétszázezer euró támogatással jelentősen kiszélesítheti a programcsomag lehetőségeit.

Buszbaleset  
 

ÚJ TARTALOM! Molnár Gyula polgármester közleménye a mai balesetről. 10 óvodás korú gyermeket szállított az a kisbusz, amely ma délelőtt borult fel az Előpatak és a Pannonhalmi utca kereszteződésében. Az egyik kisfiút újra kellett éleszteni, állapota válságos. Az Újbuda TV képes beszámolóját itt tekinthetik meg.

Milyen király volt Ő?

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár budai régiója diafilm készítő rajzpályázatot hirdetett Mátyás király megkoronázásának 550. évfordulója alkalmából. A díjkiosztó ünnepséget november végén rendezték meg a Kelenföldi Könyvtárban.

Oldalak