Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Nagyikról szóló képregényeket állítottak ki

Újbuda Önkormányzatának 60 éven felettiek számára rendezett Őszköszöntő Fesztiválja idén a minőségi időskort megcélzó Q-Ageing nemzetközi program égisze alatt zajlott. Az egészségmegőrzést, a sportos, aktív életmódot népszerűsítő programsorozat központi eseménye a "Hihetetlen nagyik" képregény kiállítás volt. A rajzos történeteken keresztül grafikusművészek, profi képregény rajzolók és amatőr piktorok mondták el a nagyvilágnak, mitől lehet élvezetes az időskor.

Az egész napos Újbudai Őszköszöntő Fesztivál centrumát a Zsombolyai utcai önkormányzati negyed adta, ahol a hivatali épületben működő Újbuda Galériában, a kiállító standokkal végigbástyázott utcán, valamint a TIT Stúdióban zajlottak az események. Az ősz eljövetelére azonban a kerület számos pontján készültek.

 

A Bocskai István Általános Iskolában sportos programokkal, a Karinthy Szalonban művészettel, az Albertfalvi, az Őrmezei és Kelenvölgyi Közösségi Házakban pedig kulturális, zenei és szórakoztató előadásokkal várták az újbudaiakat.

 

A rendezvényt a Kaméleon Small Band lágy jazz muzsikája nyitotta meg a Zsombolyai utcában felállított színpadon, majd átadták a három legjobb képregény alkotónak járó díjakat. A kiválasztott képes történetek ezután hosszú utazásra indulnak. Körbejárják a partnerországokat, ahol a helyi művészek munkáival együtt kiállítják azokat. Az út során mindig gazdagodik a vándorkiállítás, végül pedig egy zsűri dönt arról, hogy a magyar, lengyel, olasz, német, vagy szlovén képregény érdemli ki a legjobbnak járó elismerést.

 

A pályázat a szervezők szerint friss ötletekkel gazdagítja majd a 60 plusz programot. A TIT Stúdióban civil szervezetek és idősklubok mutatkoztak be, megnyitották a nyugdíjas fotókör kiállítását, a nyelvi teremben pedig oroszóra, majd origami oktatás zajlott.

 

A Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége olyan képzésekkel készült a napra, amelynek segítségével az idősek újra hasznosnak érezhetik magukat. Véghné Reményi Mária elnökasszony megjegyezte, tapasztalataik szerint azt idősek élethez való hozzáállása napjainkban pozitívabb irányt mutat.

 

- A szépkorúak egyre inkább adni szeretnének a fiatalabb generációknak, nem pedig kapni tőlük - mondta a szervezet vezetője.

 

A Polgármesteri Hivatal nagytermében ismeretterjesztő előadások várták a látogatókat, ahol elsőként a Kékfény című műsor egykori műsorvezetője, Szabó László számolt be tapasztalatairól. Később dr. Iván László professzor az időskorban is fenntartható egészség lehetőségeiről tartott előadást, Monspart Sarolta pedig nemcsak táplálkozási és mozgási tanácsokkal látta el az időseket, de prezentációja végén meg is tornáztatta a nagyszülőket.

 

A színpadon eközben sztárokkal fűszerezett produkciók, és izgalmas bemutatók követték egymást. A híradós Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója a cukorbetegség veszélyeire hívta fel a figyelmet, Bede Róbert, a Paprika Tv népszerű szakácsa a témához kapcsolódva egy főzőbemutató keretében reformételek elkészítési trükkjeit árulta el a közönségnek. A Tarka Színpad nyugdíjas színészei kabaréjeleneteket adtak elő, de a Senior Ki mit tud gála győztesei is bemutatták, Újbudán 60 felett is találhatunk rejtőzködő tehetségeket. Az egész napos programsorozatot Gallusz Niki, majd Kovács Kati koncertje zárta. 

 

Újbuda Önkormányzata Sajtóiroda (2010. 08. 26.)