Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A nyugdíjasok egyharmada dolgozna újra

Lezárult az a Magyarországon végzett nagyszabású kutatás, amely az idős lakosság szokásait, igényeit és társadalmi aktivitását mérte fel. Az Újbuda Önkormányzata által megrendelt tanulmány a Q-Ageing - Minőségi Időskor Városi Környezetben elnevezésű nemzetközi program keretein belül született, az eredményeket pedig maguk a kutatók ismertették Polgármesteri Hivatalban.

A kutatás eredménye olyan határozott irányvonalakat rajzolt meg, melyek segítségével még inkább az idősek igényeihez igazíthatják a 60 plusz programot. Az idősek életminőségének javítását megcélzó nemzetközi program első állomásához érkezett. Az elmúlt hónapokban ugyanis a résztvevő európai városok partnerönkormányzatai felméréseket készítettek saját időskorú lakosságukról, az eredményeket októberben, az olaszországi Trevisoban rendezett konferencián osztanak meg egymással. A magyarországi, vezető partner Újbuda a TÁRKI-t és a Budapesti Műszaki Egyetem Szociológiai és Kommunikációs Tanszékét kérte fel a kutatás elvégzésére. Molnár Gyula polgármester nyitóbeszédében elmondta, az önkormányzatok többségének azon hibás gyakorlatát szeretnék megváltoztatni, amely az idősügyet a szociális intézkedésekre és az egészségügyi ellátásra korlátozza. A felmérésből kiderült, a kerület 140 ezer lakójából 39 ezret kitevő hatvan éven felettiek többsége elégedett nyugdíjas életével. Dr. Orbán Annamária, a BME kutatója elmondta, az általánosságokon túl megállapították, a nemzetközi program egyes irányvonalaival ellentétben a nyugdíjasok kétharmada egyáltalán nem tervezi, hogy visszatér a munkaerőpiacra. Az idősek sokkal inkább az önkéntes közösségi feladatokban, a klubélet szervezésében vennének részt szívesen. Nyugdíjuk nagy részét, akár 80 százalékát a megélhetésre és a gyógyszerekre költik, így kiadásaik között legutolsó helyen szerepel a szórakozás és a kultúra. A felmérést végzők meglátása szerint ezért új típusú aktivitást kell biztosítani az adott korosztálynak a sport, a szórakozás és a közösségi élet terén. A tanulmány szerint a hatvanon túliak többségükben önellátóak, idejük jelentős részét a családdal való foglalkozás, majd a közösségi élet és a hobbitevékenységek töltik ki. Fény derült arra is, hogy a nyugdíjasok szívesen vennének részt a különböző egyesületek, idősklubok programjain, de gyakran csak utólag, vagy egyáltalán nem értesülnek azokról. A szakemberek a helyzet megoldásának érdekében felvetették a kerületi információs hálózat fejlesztésének lehetőségét és javasolták a helyi média segítségét. A kutatás azt is megmutatta, hogy a többség ismeri és birtokolja a 60 plusz kártyát, de még kevés helyen használhatják kedvezményes vásárlásra. Szükség van tehát olyan elfogadóhelyek bevonására, ahol mindennapi, vagy rendszeres szükségleteiket elégíthetik ki (pl: élelmiszerbolt, fodrász, fogorvos).