Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Teadélután a kelenföldi nyugdíjasoknak

Kellemes teadélután a kelenföldi nyugdíjasoknak november 22-én  teadélutánra voltak hivatalosak Kelenföld nyugdíjas lakói a Sopron úti Domokos Pál Péter Általános Iskolába. A szervezők forró teával és - az egyik Fehérvári úti pékség tulajdonosának jóvoltából - friss süteményekkel várták a vendégeket, akik zsúfolásig megtöltötték az iskola egyik termét. A jó hangulatról a diákokból álló énekkar gondoskodott, közös éneklésre buzdítva a jelenlévőket.

A rendezvény kezdeményezője és háziasszonya Nagyné Antal Anikó a körzet önkormányzati képviselője volt, aki elmondása szerint feladatának tekinti az élő, egymást segítő közösség létrejöttének elősegítését, így azzal a céllal invitálta vendégeit, hogy minél több kerületi nyugdíjas ismerhesse meg és élvezhesse közvetlen lakókörzetében is a 60+ program által kínált lehetőségeket. Ennek érdekében a képviselő asszony felvette a kapcsolatot a kerületi idősügyi és esélyegyenlőségi referenssel Baráth Andreával és a 60+ program főszervezőjével Toldi Tamással, akiket a teadélutánra is meghívott, a vendégek alapos tájékoztatása céljából. Az eseményt Musits Antal esperes is megtisztelte jelenlétével, valamint a Kelenföldön - jelenleg még kis számban tevékenykedő - szomszédsági önkéntesek tagjai is. A díszvendégként felszólaló Dr. Hoffmann Tamás polgármester kiemelte, hogy a kerület egyik legfontosabb feladata, hogy az itt élő nyugdíjasoknak lehetőséget teremtsen a méltó és tartalmas életminőség megőrzéséhez.