A kutatók szívós munkával nemesítették a telt virágú, különleges színű orgonákat, de a legelterjedtebbek a közönséges, igénytelenebb, laza bugájú, apró, halványlila virágú növények, melyek zárósövénynek is alkalmasak.
A görög mitológia szerint Syrinx nimfa Pán kecskelábú és kecskeszarvú pásztoristen elől menekülve ijedtében karcsú nádszállá változott. A félelmetes hangú Pán ebből a nádszálból készítette el a róla elnevezett sípot. Az orgona vesszőiből hasonló sípot lehet fabrikálni. Vélhetőleg ebből származik a magyar orgona név, ami a templomi hangszer sípjaira utal.
Az orgona hazánkban nem őshonos növény, valószínűleg a Balkán félszigetről származik, s innen került Törökországba. A 16.században ott járó kutatók figyelmét felkeltve eljutott Bécsbe. A biedermeier korban terjedt el széles körben és változatban.
Meszes, agyagos talajon érzi magát a legjobban, de bárhol felszaporodik, a napos, meleg fekvésű helyen virágzik leggazdagabban, de ültethetjük árnyékos helyre is. Rügyei nagyon korán kezdenek duzzadni, ezért a tavaszi ültetés kockázatos, a nemes orgonacsemetéket ültessük ősszel! Metszeni már az első évben is kell, mert különben felkopaszodik és nem hoz virágot. Általában a harmadik évtől virágzik. Mivel az orgona villás elágazású bokor, alkalmazhatjuk a váltómetszést. Így az egyik ágat rövidre vágjuk, a másikat hosszúra hagyjuk. A hosszú vesszőből a következő évben virágot kapunk, a rövidebb vesszők hajtást fognak növelni.
Az orgona díszíti a környezetet, a kertünket, s a vázában lila, kék, rózsaszín, fehér virágával, bódító illatával az otthonunk tavaszi tartós ékessége. Orgonacsokorral akár felköszönthetjük május első vasárnapján az édesanyákat is.
Újbuda 60+ Program
