Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Nagyböjt

A keresztények húsvétra, Jézus feltámadására a negyvennapos nagyböjttel készülnek fel. Az idén ez a hagyomány a március 1-én lévő hamvazószerdával kezdődik és húsvétvasárnapig tart. A böjt, a népnyelv szerint bűt, az Érdy-kódexbennegyvenlőböjt néven nevezett.

Hamvazószerdán és a rákövetkező vasárnapon a katolikus hívek homlokát az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamujával jelöli meg a pap, miközben hagyományosan ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!” vagy: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!”

Ferenc pápa nagyböjti üzenetében azt írja: „a nagyböjt egy új kezdet, olyan út, amely elvezet a biztos célhoz, a feltámadáshoz, húsvéthoz, amikor Krisztus győz a halál felett”.

A negyvennapos böjt a IV. századra vált általánossá a keresztény világban. Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek csak háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól. E két napon és nagyböjt többi péntekén a 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst. A kérés mögött az a mélyebb meggyőződés áll, hogy a böjt, az áldozatvállalás segíti a hívő embert „lelkileg egyesülni” az „igazi áldozattal, Jézus Krisztussal”. Az önmegtagadó élet hagyománya az enyhítések ellenére napjainkban is fennmaradt, főleg falun, paraszti közösségekben. Sok helyütt a halat nem számítva csak növényi ételeket fogyasztanak, tejet, zsírt nem használnak. Van ahol a böjtös eledelek számára külön edényeket használtak.

A görögkatolikus egyházban már „vajhagyó” vasárnappal, február 26-án elkezdődött a böjt. Van testi és lelki böjt, ez utóbbinál figyelni kell a bűnök elkerülésére és az élvezetek mérséklésére. Szíriai Szent Efrém böjti imádsága szerint:„Életem Ura és Uralkodója, ne engedd hozzám a jóra való restség (lustaság), könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét.”

A görögkatolikus böjtnek a szigora mellett azonban van édessége is. Olyan édesség ez, amely jelentése szerint mintegy előjelzi az örök élet ízét. A kolliba ez, amelyet nagyböjt első péntekén – idén március 3-án – áldanak meg. A kolliba tulajdonképpen főtt búza, melyet mazsolával, aszalt szilvával, fügével, datolyával, dióval, mézzel és lekvárral édesítenek.

A nagyböjt liturgikus színe a lila, amely a bűnbánatot jelképezi. Ugyancsak a bűnbánat jeleként marad el a nagyböjtben a szentmiséken az alleluja, amely a liturgiában az öröm legközvetlenebb kifejeződése. A templomot ebben az időszakban nem díszíti virág. Az egyház sajátosan a nagyböjthöz kötődő szertartása a keresztúti ájtatosság, amelyen a hívek mintegy végigkísérik Krisztust a kereszthalála felé vezető úton.

A böjt vallásos gyakorlata az imádság, a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés, amely kifejezi az ember Isten iránti szeretetét és az érte való áldozatvállalását. A húsvétra való készülés fontos részét képezik a mindennapi életben tett jó cselekedetek.


Néhány recept szigorú böjt idejére:


Céklaleves
Hozzávalók: 2 kg cékla, 2 sárgarépa, 1 zeller, 2 fej vöröshagyma, rozskenyér, babérlevél, bors, só, cukor, citromlé

Elkészítés: A nyers céklát mossuk meg, hámozzuk meg, majd nagy lyukú reszelőn reszeljük le. Öntsünk rá előzőleg felforralt, langyos vizet, annyit, hogy ellepje, és fedjük be rozskenyérrel. Hagyjuk állni akár pár napra is, szűrjük le, a levét tegyük félre. A sárgarépából, a zellerből, a hagymából néhány babérlevél és pár szem feketebors hozzáadásával főzzünk zöldséglevest, szűrjük át, és adjuk hozzá a cékla erjesztett levét. Sóval, kevés cukorral, citromlével ízesítsük!


Tepsis burgonya
Hozzávalók: 1 kg krumpli, ételízesítő ízlés szerint, fűszerpaprika ízlés szerint, bors ízlés szerint, fél dl napraforgóolaj

Elkészítés: A krumplikat megmossuk és kicsit lekefélgetjük. (Amennyiben régi krumpli, megpucoljuk.) Ha kicsik, akkor felezzük, ha nagyobbacskák, akkor elnegyedeljük a krumplikat. Egy tálban ételízesítőt, borsot és kevés pirospaprikát szórunk rá, összekeverjük. Növényi olajat öntünk alá, beledobjuk a krumplikat, és először fólia alatt sütjük puhára, majd levesszük a fóliát, és pirosra sütjük.


Répasaláta almával
Hozzávalók: 3 db nagyobb sárgarépa, 2 db alma, 2 evőkanál darált dió, citromlé

Elkészítés: A sárgarépát vastagabbakra, az almákat vékony cikkelyekre vágjuk, az egészet jól elkeverjük, megszórjuk a darált dióval, és citromlével ízesítjük.

Hasonló a feketeretek-saláta (40 dkg fekete retek, 1 közepes vöröshagyma, petrezselyem, só, olaj), elkészítése ugyanilyen egyszerű: vágjunk mindet apróra, keverjük össze, sózzuk, és locsoljuk meg egy kevés növényi olajjal. Rozskenyér illik hozzá.


Forrás:

https://mno.hu/belfold/erdo-peter-misejevel-kezdodik-a-nagybojt-idoszaka-1388093

http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/nagybojt

http://www.magyarkurir.hu/hirek/megkezdodott-nagybojt-gorogkatolikus-egyhazban-75936


60+ Program