Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Mit ünnepelünk az idén?

A kínai horoszkóp szerint 2017 a Kakas éve lesz, amely sok változást hoz majd.

Más asztrológusok szerint Az újrakezdés éve, A magvetés éve, A nap éve következik, amire a tisztaság, a becsületesség, az egyenesség alapvetően jellemző lesz. Azt jósolják, hogy lesz energiánk a változásra, az aktivitásra és a számmisztika szerint 8 évig lesz hatása, amit idén teszünk.

Tessék felkészülni, lehet fogadkozni, de legjobb, ha minden napunkat olyan szeretetben, boldogságban éljük, mintha az lenne az utolsó. Garantáltan kellemes évünk lesz.

Ebben az évben is rengeteg évfordulót ünneplünk: Arany Jánosét, Mata Hariét, Elvis Presley-ét és a Szputnyik születésnapját is.

A béke világnapját 1968 óta VI. Pál pápa kezdeményezésére ünnepeljük minden év január elsején.


A kiemelt ünnepek közül:

  • Arany János-emlékév a költő születésének 200. évfordulója alkalmából
  • Szent László-emlékév a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából
  • 150 éve, 1867-ben történt a kiegyezés, melynek során I. Ferenc József és a Deák Ferenc és Andrássy Gyula gróf vezette magyar tárgyalódelegáció megállapodott az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság között fennálló politikai, jogi és gazdasági kapcsolatok rendezéséről
  • február 6. – Gábor Zsazsa magyar származású amerikai színésznő születésének 100. évfordulója
  • március 2. – Arany János magyar író, költő, műfordító születésének 200. évfordulója
  • április 8. – Laborfalvi Róza magyar színésznő születésének 200. évfordulója
  • május 13. – Mária Terézia magyar királynő születésének 300. évfordulója
  • május 17. – Irinyi János a gyufa feltalálója születésének 200. évfordulója
  • május 26. – Szörényi Éva Kossuth-díjas magyar színésznő születésének 100. évfordulója
  • május 29. – John Fitzgerald Kennedy az USA 35. elnöke születésének 100. évfordulója
  • június 25. – Gyóni Géza magyar költő halálának 100. évfordulója
  • július 18. – Jane Austen angol írónő halálának 200. évfordulója
  • október 5. – Szabó Magda Kossuth-díjas magyar író születésének 100. évfordulója
  • október 15. – Fábri Zoltán Kossuth-díjas magyar filmrendező születésének 100. évfordulója
  • október 15. – Mata Hari táncosnő, kémnő halálának 100. évfordulója
  • november 11. – Csikós Rózsi magyar színésznő születésének 100. évfordulója
  • november 19. – Indira Gandhi India miniszterelnöke születésének 100. évfordulója


Január:

3-án, 95 éve született Nemes Nagy Ágnes

125 éve született J. R. R. Tolkien

5-én, 85 éve született UmbertoEco

7-én, 80 éve hunyt el Somlyó Zoltán

15-én, 110 éve született Kolozsvári Grandpierre Emil

395 éve született Moliére

17-én, 120 éve hunyt el Vajda János

18-án, 135 éve született A. A. Milne

19-én, 20 éve hunyt el Bertha Bulcsu

25-én, 135 éve született Virginia Woolf


Kerek évfordulók

200 éve, 1817. március másodikán született Arany János

130 éve, 1887. március 21-én, született és 50 éve hunyt el Kassák Lajos

150 éve, 1867. május 6-án született Iványi-Grünwald Béla, a nagybányai művésztelep egyik alapítója

90 éve, 1927. június 17-én született Sütő András

120 éve, 1897. szeptember 20-án született Tamási Áron

100 éve, 1917. október 5-én született Szabó Magda

140 éve, 1877. november 22-én született Ady Endre

50 éve, 1967. március 6-án hunyt el Kodály Zoltán. Az általa kidolgozott zenetanítási módszer 2016-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára

90 éve, 1927. december 7-én született Fodor Sándor


Mi történt január 4-én?

120 évvel ezelőtt, 1897. január 4-én született Adán Botvay Károly erdőmérnök, egyetemi tanár. Sopronban hunyt el 1958. szeptember 10-én.
75 évvel ezelőtt, 1942. január 4-én hunyt el Budapesten CzekeMarianne irodalom- és művelődéstörténész.


Mi történt január 3-án?

100 évvel ezelőtt, 1917. január 3-án született Rohoncon (ma Rechnitz, Ausztria) Csanits Imre borkereskedő, kávéháztulajdonos, a hienc szájhagyományok gyűjtője és közreadója. 1993. július 5-én hunyt el.
120 évvel ezelőtt, 1897. január 3-án született Kőszegen Karner Károly.


Mi történt január 2-án?

145 évvel ezelőtt, 1872. január 2-án született Kőszegen Kárpáti Sándor zenetanár, iskolaigazgató, zeneszerző. Sopronban hunyt el 1939. február 26-án.


Mi történt január 1-én?

105 évvel ezelőtt. 1912. január 1-jén hunyt el Bécsújhelyen Rudolf Antal brennbergi bányaigazgató. Morvaországban született 1842-ben.
85 évvel ezelőtt, 1932. január 1-jén hunyt el Hegyi Gyula főispán, aki a jogi egyetem elvégzése után Sopronban kezdte gyakornokságát.

http://www.bfured-konyvtar.hu/?hu_nevezetes-%E9vfordul%F3k,66

60+Program