Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Legyen minden nap ünnep a zene!

Nagyon jó dolog, hogy a zenének is vannak ünnepei, mert ez által a középpontba kerülve a széles rétegek figyelme irányul rá. A zene az életünk része, ott van a minket körülvevő hangokban.De ott van a természetben, finom rezdülésekben, a szél, a víz hangjában, a levelek zizegésében, az állatvilág hangjában is.

Az ember az első hanggal születésekor találkozik, amikor a pici lény erre a világra érve felsír, majd meghallja az édesanyja aggódó, vagy nyugtató, de mindenképp védelmező hangját. Az nagy szerencse, ha a szülők énekelve kommunikálnak gyermekeikkel, mert ez az egész életre meghatározza a zenéhez való viszonyulást. Kodály Zoltán az 1948-as párizsi tudományos konferencián mondta, hogy a gyermek zenei nevelése kilenc hónappal a születés előtt kezdődik, Sőt, tréfásan úgy fogalmazott, hogy az anya születése előtt kilenc hónappal. Ez így igaz! Hiszen amit hallunk, megtapasztalunk, azt követjük mi is életünkön keresztül. Az első benyomások a legfontosabbak, melyek hatással lesznek egész további fejlődésünkre. Ha édesanyánk énekelt nekünk, mi is tesszük gyermekünknek. Mennyire fontos ez, hiszen az énekhang a legjobb hangszer, mindig „kéznél” van. S a zene által érzelemgazdagabb lesz világunk, fogékonyabbá válunk más dolgokra. Már a zenehallgatással is, de ha mi magunk hozzuk létre, az még egy plusz élmény.

A népdal a nép ajkán született, az életről, a természetről, a minket körülvevő világról megfogalmazott egyéni látásmódot fejezi ki. Évszázadok során szájról-szájra terjedve változott, megszépülve hagyományozódott. A magyar népzenekincs elsősorban Kodály-Bartóknak köszönhetően a világon a leggazdagabb. A gyűjtés napjainkban is folyik, a Magyar Zenetudományi Intézetben 300 ezernél több népdalt tartanak nyilván.

Már a tudományos vizsgálatok is alátámasztják, hogy a zene jótékonyan hat a szervezetre. Ismert személyiségformáló, gyógyító, esztétikai ízlésünket befolyásoló hatása. Sajnos, a világ körülöttünk egyre zajosabb, s ennek ártalmaival majd később szembesülünk. Elcsöndesedni, a természet hangjait felfedezni nagy élmény, de hasznos is a hallásunk szempontjából. A zenéhez, énekhez való viszonyunkat többnyire mi alakítjuk. Éljünk tehát a lehetőséggel, mert a zene egészségjavító, gyönyörködtető! Van mit énekelni, van mihez nyúlni. Többet kellene énekelni, s hallgatni az autentikus előadókat, együtteseket! Ne menjen veszendőbe ez a gazdagság, hiszen ez a mi gazdagságunk!


Zenei ünnepeink:
Magyar Népdal Napja (szeptember 16-17)

Zene Világnapja (október 1.)

Hang Világnapja (április 16.)

Rock Napja (június 16.)

Zene Ünnepe (június 21)


Újbuda 60+ Program