Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Induljon az éve aktívan!

Ismét eltelt egy év! Azt szoktuk ilyenkor mondani, hogy: megint öregebbek lettünk egy évvel. Pedig ez csak részben igaz. Az idő folyamatosan telik-múlik, maga mögött hagyva értékes, emlékezetes perceket. Tulajdonképpen ez éppen alkalmas pillanat, hogy újévi fogadalmat tegyünk: többet fogunk törődni magunkkal!

Azért, hogy jobban éljünk, egészségesebbek, boldogabbak legyünk… kinek-kinek egyéni célja szerint. Nagyszerű elhatározás, csak tartsuk is be!

Ebben az évtizedben, ezekben az években sokkal hangsúlyosabb az eddigieknél az aktív időskor. Ennek egyik oka a társadalom idősödése, s a megváltozott szemlélet, amely szerint nem elég szociális segítséget nyújtani/kapni a 60 feletti korosztálynak, hanem a fenntarthatóság miatt is hosszú távú cselekvési programot kell megvalósítani.

Az aktív időskor az egyén szintjén azt jelenti, hogy tudatosan és rendszeresen tesz azért, hogy testi, lelki egészsége, táplálkozása adottságainak és lehetőségeinek megfelelően magas szintű és minőségi legyen. Tudatos tervezze, szervezze szabadidejét (tanulással, szórakozással, stb.) legyenek megvalósítandó céljai és ami az egyik legfontosabb; emberi kapcsolatai. Ez utóbbinál ne csak a rokonokra de a szomszédokra, barátokra is gondoljunk! Akinek rokonai barátai távol élnek, javasoljuk, hogy több 60+ programon vegyen részt, hiszen a programokon – tapasztalataink szerint, - mindenki talál magának barátokat, kedves és új ismerősöket.


Ahhoz, hogy az időskort biztonságban, méltóságban, színvonalas körülmények között élhessük meg, nagyon sok terület összefogása szükséges. Ám a segítség mindenképpen rajtunk keresztül érkezik. Tekintettel arra, hogy ez a társadalmi réteg már nem csak szociálisan megsegítésre szoruló homogén kisebbség, hanem egyéni igényekkel, életpályával, szokásokkal rendelkező a lakosság nagy hányadát alkotó „embertömeg”, ezért az aktív idős korra való felkészülés/felkészítés is rendkívül sokszínű.


A 11. kerületben élők számára az aktivitást és kreativitást ösztönző programokból széles választási lehetőség áll rendelkezésre, hogy igényük, ízlésük szerint hasznosítsák azokat. Az Újbuda 60+ Programban havonta több mint 300 ingyenes, vagy kedvezményes választható esemény várja az ügyfeleket. A 60 plusz korosztály mozoghat, sportolhat, ismereteket szerezhet az egészséges életmód témakörében, vagy nyelvet tanulhat, fejlesztheti informatikai ismereteit. Számtalan szolgáltatásunk igénybevételével kaphat konkrét segítséget. De akár kulturális és közösségi programokon is részt tud venni, kikapcsolódhat, szórakozhat. Ez rendkívül fontos, mert csak azzal élhetünk minőségi szintű életet, ha saját kezünkbe vesszük sorsunk irányítását!

Hívjuk, várjuk Újbuda Önkormányzatának a 60+ programjaira! Régi, vagy leendő ügyfelünk, látogasson el hozzánk!


Bővebb információ:


Újbudai Önkéntes Koordinációs és Módszertani Központ

1112 Bp. Kérő u. 3.

tel: 06-1-372-4636

hétköznap 9.00-14.00 óráig


Újbuda 60+ Program