Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina

Három „csodanövény”

      

A köles könnyen emészthető, egyetlen lúgos vegyhatású gabona.
Az egyik legősibb termesztésű növény, a kínaiak fontos terménye volt még a rizs megismerése előtt. Ázsiában, Afrikában ma is alapélelmiszer. Nagyanyáink rendszeresen fogyasztották, ma azonban újra fel kell fedeznünk.

Rengeteg ásványi anyag, nyomelem és vitamin található benne, ezért rendkívül jó hatása van a szervezetünkre. Tartalmaz kovasavat, ami fontos szerepet tölt be a csontképződésben. A fluortartalmával együtt hozzájárul az egészséges fogak, az erős körmök védelméhez.

Ezen kívül található még a gabonanövényben vas, magnézium, fluor, szilícium, foszfor, kálium, cink, szinte minden, amire a szervezetnek szüksége van: szénhidrátok (72%), fehérjék (10%), zsírok (3%), ásványi anyagok (2,5%) és B-vitaminok.


Akáliumból tartalmaz a legtöbbet, ami a szívizom ritmusát és működését szabályozza. Található benne a sejtek regenerálódásához szükséges magnézium és vas, valamint a szellemi munkához szükséges foszfor, amely védelmet nyújt a depresszió és a fáradtság ellen is.

A köles az egyetlen lúgos hatású gabonaféle, és a legkevésbé allergizáló, könnyen emészthető, érzékeny gyomrúak is fogyaszthatják.

Általános erősítő hatású, méregtelenítésre, salaktalanításra alkalmas. Segíti az antibiotikumok kijuttatását a szervezetből. Jó hatása megmutatkozik a cukorbetegségben, a májbetegségekben szenvedők számára. A köleskása jó minőségű szénhidrátforrás, fogyasztása gátolja a zsírlerakódást, fokozza a zsírégetést.


Milyen jó hatását ismerjük?

Késlelteti az öregedési folyamatokat,

rákmegelőző,

gyulladáscsökkentő,

erősíti az immunrendszert ­ ellenállóvá teszi a szervezetet,

ajánlott vashiányos állapotokban, savtúltengésre,

szabályozza a vércukorszintet, és a zsíranyagcserét,

erősíti az erek falát, a tüdő kötőszöveti rendszerét, az emésztőrendszert és a látást,

megelőzi a fogszuvasodást és megvédi a fogzománcot,

javítja a kollagénanyagcserét fogak, haj, kötőszövetek, csontok állapotát, összeforrasztja a törött csontokat, és a sérült szöveteket.

… megakadályozza az érelmeszesedést és normalizálja a vérnyomást!



És melyik növényünk fogyasztása csökkenti a vérnyomást? Hát a cékláé.
Ősidők óta ismert növény, már a babiloniak, a főniciaiak is termesztették és fogyasztották. Főleg a Földközi tenger vidékén, Közép-Európában honos, Magyarországon a 17. századtól ismert. Gyógyító, egészségmegőrző hatását annak köszönheti, hogy antioxidáns tartalma magas, gátolja a tumor kialakulását, vérképző, a sav-bázis egyensúlyt, a máj anyagcsere folyamatait szabályozza.–A cékla kiváló többek között bőrbetegségek kezelésére, hólyagpanaszokra, keringési rendellenességekre, a klimax tüneteinek enyhítésére, májpanaszok kezelésére, a nyirokrendszer zavarainak kezelésére. De hatásos szempanaszokra – mint például a szemfáradás vagy szürkehályog –, szív-, és vérnyomás rendellenességeinek kezelésére, valamint vesepanaszokra egyaránt.

A céklarépát főleg gyökeréért termelik, de felhasználható az egész növény táplálkozásra és gyógyítás céljából is. Gyökere húsos, leveses, gumója sötét lila színű.

A cékla kiváló kálium, kalcium, vas, szilícium és magnéziumforrás, de tartalmaz rezet, cinket, mangánt, ként, jódot, kobaltot, krómot, nikkelt, B1-, B2-, B6- és C-vitamint, folsavat, niacint és biotint is. Ezek a vitaminok és mikroelemek nélkülözhetetlen ásványi anyagok a haj, a körmök és az idegrendszer számára.

Fogyasztjuk nyersen, főzve, a szervezet ebből a növényből tudja legjobban hasznosítani a vasat. A cékla nátrium tartalma magas, a kalcium tartalma azonban alacsony. Ez a tulajdonsága akkor érvényesül a test számára pozitívan, ha főzve, vagy konzervként fogyasztjuk. A kalcium alacsony és a nátrium magas tartalma következtében, a szervetlenné vált kalcium kevésbé ártalmas a vérerek és az arthritisz szempontjából. A szervetlen kalcium jócskán hozzájárul a vérerek keményítéséhez, a vénák kidudorodásához, a visszér kialakulásához. Ha azonban idős korban időnként céklakúra alá vetjük magunkat, megelőzi, illetve kiküszöböli a gyűjtőerek falainak megkeményedését. Kálium tartalma hozzájárul a test fiziológiai táplálásához, az izmok és az állóképesség növeléséhez, míg a cholin kitűnő tisztító anyag a májnak, a vesének és a húgyhólyagnak, és serkentőleg hat a test nyirokmirigyeinek munkájára. Cholin tartalma hat az emésztésre, a gyomor és a belek egyenletes működésére. Ajánlatos azoknak fogyasztani, akik valamilyen hosszantartó betegségből lábadoznak. Fölső része kitűnő kalciumforrás. A cékla serkenti a sejtnövekedést, a sejtmag-regenerációt, aktiválja a vörösvérsejt képzést, támogatja a nyirokrendszer működését, vízhajtó és méregtelenítő hatása közismert.

1961-ben Dr.Ferenczi Sándor állatkísérletekben figyelte meg, hogy a cékla vörös festékanyaga - a betain - tumorellenes hatású. Ez a felfedezés nagy port kavart fel.

Ennek a fűszernövénynek a szagolgatása 75%-kal javíthatja a memóriát!



A rozmaring, fásodó szárú, örökzöld, évelő illatos, tűszerű levelekkel és apró fehér, rózsaszínű, lila vagy kék virágokkal.

Dél-Európában, a Földközi-tenger mentén őshonos. Vadon terem az egész földközi-tengeri régióiban, valamint a Kanári- és Azori-szigeteken és Madeirán. Nálunk vadon nem fordul elő, de az ország melegebb és védettebb területein a szabadban is áttelel. Évelő, örökzöld félcserje.

Az egészségre gyakorolt számos pompás hatásáról közismert. Javítja a memóriát és a közérzetet, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító tulajdonságokkal bír, védi az immunrendszert, serkenti a vérkeringést, méregteleníti a szervezetet, védi a szervezetet a bakteriális fertőzésekkel szemben, késlelteti az öregedést, továbbá gyorsítja számos bőrbetegség gyógyulását.


A rozmaringban található karnozinsav képes felvenni a harcot olyan toxikus anyagokkal, amelyek az agyi funkciók frissességét befolyásolják. A rozmaring természetes összetevői értékes fehérjéket biztosítanak az agy számára, amelyek pozitívan hatnak a döntéshozó folyamatokra. Javítják a sérült DNS-ek és sejtek működését. Elősegítik továbbá az acetilkolin lebomlását; ez a kémiai anyag serkenti az emlékezőképességért és az interperszonális kommunikációért felelős sejtjeink működését.

Ha rozmaring illóolajat szagolunk, az segíti az emlékező képességet, javíthatja a memóriát és fokozhatja az intelligenciát, valamint a koncentrálóképességet. Illata stresszoldó hatású,javítja a hangulatunkat, kitisztítja az elménket és a gondolatainkat. Enyhíti a stresszt és a szorongást

Immunrendszer-erősítő hatású.- A rozmaring antioxidáns, gyulladásgátlóvegyületeket tartalmaz.

Hatásos a gyomrot támadó bizonyos bakteriális fertőzésekkel szemben.


Gyomornyugtató, székrekedés, puffadás, hasmenés ellen használják természetes gyógyhatású szerként. Természetes antibakteriális tulajdonságainak köszönhetően a rozmaring segít megszüntetni a kellemetlen szájszagot és felfrissíti a leheletet, miközben segít megőrizni a szájüreg egészségét. A rozmaring stimulálóan hat a szervezetre; serkenti a vörösvérsejtek termelődését és a vérkeringést. Fokozza a létfontosságú szervrendszerek és testrészek oxigénellátását, valamint elősegíti a sejtek tápanyaghoz jutását.


Fájdalomcsillapító - A rozmaringot paszta vagy kenőcs formájában évszázadok óta használják helyileg, az érintett testfelületen fájdalomcsillapítóként. A nehezebben hozzáférhető helyeken, például fejfájás esetén szájon át szedve alkalmazták fájdalomcsillapítóként. Mondhatni,

Enyhíti a súlyos migrénes tüneteket, ha rozmaringos főzettel borogatjuk a halántékunkat vagy orron át belélegezzük a rozmaring aromás illatát.


/Cikkünkben leírt javaslatok a tájékoztatást szolgálják. Alkalmazásuk előtt beszélje meg orvosával, gyógyszerészével/


Újbuda 60+ Program

LEGFRISSEBB
×