Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 21. kedd, Olivér

Emlékezzünk Szabó Magda írónőre!

Szabó Magda gyermekkorunk tündérmeséinek szerzője, majd a romantikus kamaszvilágunk lefestője, a minden korosztály által kedvelt Tündér Lala és az Abigél írója. Eredetileg költőnek indult, de az irodalom számos műfajában összetéveszthetetlenül maradandót alkotott.

Több regénye önéletrajzi ihletésű, melyekből sajátos hangvételén keresztül ismerhettük meg szülei és saját gyermekkorát, a 20. század eleji Debrecent. Írásaiban egyéni hangvétellel tárja elénk a sírig tartó szerelem, vagy éppen a generációkon átívelő sérelmek, szenvedélyek világát.

Születésnapjának 100. évfordulója október 5-én volt, s tíz évvel ezelőtt novemberben hagyott itt bennünket. Latin-magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomával szülővárosában és Hódmezővásárhelyen tanított, majd a Vallás- és Közoktatási Minisztérium munkatársa lett. Egy időben a református egyház életében is szerepet vállalt. A Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává, a város díszpolgárává választották. Kossuth-díjas író, költő, műfordító volt. Emellett számtalan kitüntetés birtokosa. Műveit a legtöbb országban, s a legtöbb nyelven lefordították. Ő maga sokat olvasott, Jókait nagyon szerette, s többször is elolvasta műveit, mert feltöltötte őt. Mindent olvasott, de az indiánregényeket különösen kedvelte. Önmagával szemben is szigorú és következetes volt. Kemény és fáradhatatlan volt, tette a dolgát, mert tisztelte a feladatait. A halál is olvasás közben talált rá.

Legismertebb művei: Az ajtó; Ókút; Freskó; Pilátus; A pillanat; Für Elise; Régimódi történet. Írásait újra olvasva is élvezettel forgatjuk.

100. születésnapja emlékére a gyermekkori lakóháza helyén álló Svetits Kollégium falán Debrecenben emléktáblát avattak az írónőnek. Országszerte hálával és tisztelettel emlékezünk írói munkásságára, emberi alakjára.


Újbuda 60+ Program

LEGFRISSEBB
×