Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 17. szombat, Donát

Cseh Tamás születésnapjára

Cseh Tamásra, a zeneszerző, énekes, előadóművészre emlékezünk születésének 75. évfordulója alkalmából, melyet január 25-én országszerte megünnepelnek.

A 70-es évek ikonikus alakja, a mi fiatalságunk népszerű művésze 1956-tól kerületünkben lakott, ezért is kivételes figyelemmel őrizzük emlékét. A Fejér megyei Tardosról 1956 novemberében költözött a család a Villányi útra. A 13 éves fiú már akkor saját dalait énekelte, de főként a festésre jó kézügyessége és színészi előadó képessége is volt. A József Attila Gimnáziumban érettségizett. Rajztanári végzettséggel tanított, de mindeközben zenekart szervezett, fellépései voltak és megalapította a legendás hírű bakonybéli Indiántábort. Szabadságszeretete határtalan volt, nyílt a rendszer korlátaival néha szembe menő szókimondása őszinte és tiszta. Számtalan önálló és alkotótársakkal, barátokkal való fellépése volt, közös lemezeik jelentek meg. Zenéje, előadói stílusa összetéveszthetetlen, egyedi és szövegei mindig aktuálisak. Személyisége a 70-es évek fiatalságának életérzését eredetien tükrözte. Különös atmoszférát tudott teremteni akár egyedül állt a pódiumon, vagy színészként játszott, közreműködőként vett részt filmes, televíziós produkciókban.

Lakott a Bartók Béla úton is, hosszan tartó, súlyos betegség után 2009. augusztus 7-én távozott közülünk.

Művészetét Liszt Ferenc díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével és Középkeresztjével, Kossuth-díjjal, valamin több más kitüntetéssel is elismerték. Ami legtöbb, tisztelői, barátai, pályatársai és a kerület kultúrapártoló lakossága szeretettel őrzi emlékét!

Hallgassuk meg egyik aktuális szerzeményét!

https://www.youtube.com/watch?v=xl3h_6C8eZE

https://www.youtube.com/watch?v=z9fWLaXaLGA


Újbuda 60+ Program

LEGFRISSEBB
×

A Magyar Széppróza Napja

Első ízben rendezik meg országszerte és határon túl is a Magyar Széppróza Napját, melyet Jókai Mór születésnapján, február 18-án ünnepelünk. Örvendetes, hogy a Magyar Költészet Napja, melyet április 11-én József Attila születésnapján és a 21-én Az ember tragédiája ősbemutatójának dátumán megünneplésre kerülő Magyar Dráma Napja után a széppróza is ünnepnapot kapott.