Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 23. hétfő, Gyöngyi Az 1956-os forradalom ünnepe

A síron túli szeretet

Petőfi Sándor 1847 szeptemberében írt elégiát feleségéhez, Szendrey Júliához. Abban az évben szeptember 8-án házasodtak össze, majd ezutánKoltóra mentek nászútra, s a Teleki-kastélyban töltötték a mézesheteket. Itt írta a költő a verset.

Az első versszakban párhuzamba állítja a nyárból a télbe való átmenet, az ősz természeti képét saját sorsával, az ifjúságból az öregségbe, majd a halálba vezető úton. A nyár a termékenységet jelképezi, a tél pedig az elmúlást.

„Elhull a virág, eliramlik az élet...” Kosztolányi Dezső szerint ez a legszebb magyar verssor. A második versszakban a boldogság elmúlását jövendöli, s a költői kérdésben felesége hűségét kutatja a saját halála után. A harmadik versszakban ígéretet tesz Júliának, hogy ha özvegye új párt talál, ő a halálon túl is szeretni fogja.

Petőfi a vers keletkezése után nem egészen két évvel meghalt, Szendrey Júlia pedig a következő évben újra férjhez ment.

Gyönyörködjünk nem az elmúlás, hanem az örök szerelem hangjaiban Petőfi csodálatos költeménye olvasása során!



Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,

De látod amottan a téli világot?

Már hó takará el a bérci tetőt.

Még ifjuszivemben a lángsugarú nyár

S még benne virít az egész kikelet,

De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,

A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...

Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!

Ki most fejedet kebelemre tevéd le,

Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?

Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre

Könnyezve borítasz-e szemfödelet?

S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,

Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,

Fejfámra sötét lobogóul akaszd,

Én feljövök érte a síri világból

Az éj közepén, s oda leviszem azt,

Letörleni véle könyűimet érted,

Ki könnyeden elfeledédhivedet,

S e szív sebeit bekötözni, ki téged

Még akkor is, ott is, örökre szeret!


Újbuda 60+ Program

LEGFRISSEBB
×

Ölelés Napja

Tudták, hogy az Ölelés Világnapja október 15-e? Ennek az a célja, hogy segítsen az emberek számára kimutatni az egymás iránt érzett érzelmeket a nyilvánosság előtt. Bizony ma már köztudott, hogy az ölelés jótékonyan hat a testi-lelki fejlődésre, az egészségre.