Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

35 éves az Idősek Háza

A Fraknó utcai Újbudai Idősek Háza fennállásának 35. évfordulóját történeti visszatekintéssel és  előadásokkal ünnepelte. Az 1974 óta működő Nyugdíjasház jubileumi programjai között néptáncbemutatók, az idős lakók által előadott kabaré jelenetek szerepeltek, de a műsor végére Csonka András is beugrott egy-két népszerű dallal.

Az ünnepség elején tartott múltba révedő előadás alkalmával elhangzott, az intézmény 1974. augusztusában fogadta első lakóit a Fővárosi Tanács Lakásügyi Ügyosztályának beutalásai alapján. A beutalásnak két feltétele volt. A beköltözni kívánó nyugdíjas önmaga ellátására képes legyen, valamint a Fővárosi Tanács részére korábbi lakását leadja.

 

Amikor 1997-ben az intézmény a kerületi önkormányzat tulajdonába, és az Egyesített Szociális Intézmény irányítása alá került, egyértelművé vált, hogy a lakók már nem igénylik ezt a típusú szolgáltatást, mivel az nem nyújtott semmilyen szociális és egészségügyi gondoskodást. Az intézmény további működtetése érdekében több szakmai koncepció is született, az önkormányzat képviselő-testülete végül a bentlakást nyújtó szociális ellátás kialakítása mellett döntött.

 

Ennek köszönhetően az intézmény 2000-től kezdve ápolást, gondozást nyújtó idősek otthonává vált. Később az Idősek Háza a Széchényi pályázat keretében 30 új férőhely kialakítására nyert forrást, amely a tetőtér beépítésével valósult meg. Az újítások ezután is folytatódtak, idén adták át ugyanis azt a Gondozóházi részleget, mely 10 férőhelyen biztosít ideiglenesen teljes körű ellátást a rászoruló idősek részére. A Nyugdíjasház fejlődésének ismertetése után kezdetét vették a zenés-táncos produkciók, melyeket az idősek közreműködésével előadott színházi jelenetek követték.