Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Gyaloglóprogram – Évzáró ajándékosztással

Lezárult a második félévi gyaloglás, s ez alkalommal a legaktívabb gyaloglók részvételével ünnepséget rendeztünk az Újbudai Szenior Programközpontban, december 14-én. A karácsony közeli évértékelőn dr. Molnár László alpolgármester úr is részt vett, aki beszélt a kezdetekről, a 60+ Gyalogló Program eredményeiről.

Mint ahogyan a nagyközösségi gyaloglásokon, úgy itt is Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, sífutó látta el tanácsokkal, lelkesítette, ösztönözte és jókedvre derítette a jelenlévőket. A jó hangulathoz már mindenki hozzászokott, mert a Bikás parkba a mozgás öröme mellett a társaság kedvéért is érdemes elmenni. A mozgás, a sétálás, futás élettani fontosságának hangsúlyozása után a két meghívott vendég egyedi ajándékokat adott át. 60+ logóval ellátott teásbögrét kapott két kiscsoport vezető az egész évi kitartó és szervező munkáért. Őrmezőről Pázmándi Edit, Kelenföldről Kassai Mihályné. A gyaloglás terén kiemelkedő teljesítményükért, akik legtöbbször részt vettek közösségi gyalogláson hárman logóval ellátott 60 pluszos hátizsákot kaptak. Rácz Istvánné, Varjasi Lászlóné, Hegyiné Csermely Ágnes. Ezt követően további két hátizsák került kisorsolásra és minden résztvevő kapott még egy egyedi termoszt is.

Ezúton is gratulálunk minden 60 pluszos gyaloglónak és jövőre is várunk mindenkit a kis- és nagyközösségi gyaloglásokra!

60+Program