Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Bárki zongorázhat

Az idén 14. alkalommal rendezik meg szeptember 2-11 között a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt a szerző születésének 205.; halálának 130. évfordulója alkalmából a Zeneakadémián.

 A nemzetközi zenei élet 36 feltörekvő tehetsége érkezik három kontinens 11 országából, hogy a nagy presztízsű és színvonalas versenyben összemérje tudását. A verseny kísérőprogramjaként 2-4. között az épület előtti téren ingyenesen látogatható a Zongorakarnevál, ahol a járókelők egy 1904-es Steinway zongorán hallgathatják a minikoncerteket. Sőt, bárki kipróbálhatja tudását a kiállított több mint 100 éves hangszereken. Lesz Virtuózok-koncert, zenetörténeti séta, fényfestés és megtekinthető a Barabás Márton zongora-alkatrészeket újragondoló alkotásaiból nyílt tárlat is. A világszerte népszerű Steinway zongora belsejét és működési mechanizmusát zenematiné keretében ismerhetik meg az érdeklődők. Érdemes lesz a hét végén, vagy a verseny idején ellátogatni a Liszt Ferenc térre és a Zeneakadémiára.


Újbuda 60+ program