Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 25. kedd, Márk

Szenior “Ki Mit Tud” Gála az FMH-ban

Az előadóművészeti kategóriák díjkiosztó gáláját december 25-én tartották a TEMI Fővárosi Művelődési Házban. A 80 nevezett produkció 142 előadója között a helyezéseket elérő fellépők filmvetítéssel színesített eseményen vették át elismeréseiket.

Idén is nagy érdeklődés mellett, immár negyedik alkalommal rendezték meg a szeniorok összművészeti vetélkedőjét Újbudán. A gálát Hoffmann Tamás polgármester nyitotta meg. Úgy véli ezúttal is sok bátor ember élt a lehetőséggel és próbálta ki, mérettette meg magát, a szakértő zsűri pedig garanciát jelent arra, hogy színvonalas előadások kaptak díjat. - Hálával tartozunk mindenkinek, aki fellép, hiszen a versenyre való felkészülés, a részvétel a vetélkedőn fontos közösségépítő tevékenység. Remek dolog, hogy az előző héten a szeniorok munkáiból megnyílt alkotói kiállításon több mint száz igényes művet tártunk a nagyközönség elé – mondta. Hoffmann Tamás arra buzdította a jelenlévőket, hogy legközelebb is készüljenek a versenyre, hívjanak, vonjanak be másokat is a vetélkedőbe, amellyel Újbuda közössége és művészeti értéke is gyarapszik.

A díjakat kategóriánként adták át. Az első helyezettek - hasonlóan a B29 Galéria kreatív alkotásainak nyerteseihez - Krajcsovics Károly iparművész egyedi tervezésű plakettjét is megkapták. Az eseményen újra bemutatták produkcióikat a legjobbak. Az idei gála meglepetéseként a második és harmadik helyezettek, valamint a különdíjasok döntőbeli előadásaiból rövidfilm összefoglalót is láthatott a közönség. Az első két nap (azaz a zenés műfajok és a hangszeres zene) dobogósainak jutalmazása utáni szünetben vetítették le az előadóművészeti döntők négy napját bemutató zenés etűdöt, amely remekül visszaadta a versengés hangulatát. Ezt követően a vers és humor, valamint a tánc döntőseit köszöntötték. A Hoffmann Tamás által a legidősebb résztvevők köszöntésére felajánlott polgármesteri különdíj női nyertese, a 91 esztendős Jobák Márta, vers és próza kategóriában indult.

Zárásként az alkotóművészeti díjátadóról és a szeniorok pályamunkáiból, a B29 Galériában megnyílt kiállításról készült filmet vetítették le.

Újbuda

LEGFRISSEBB
×