Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Karácsonyoztak a 60+ önkéntesek

A Bölcső utcai 60+ központ egész évben hasznos elfoglaltságot és szórakozást kínál az időseknek. Legutóbb éppen azokat a nyugdíjasokat ünnepelték, akik a programok szervezésében is jelentős szerepet vállalnak. 

A 60+ program elindulásakor az önkormányzat önkéntes hálózatot szervezett, hogy a vállalkozó kedvű idősek saját igényeik szerint alakíthassák programjaikat, és támogassák idős társaikat. - A 60+ program nem működne az önkéntesek nélkül, ezért karácsony közeledtével úgy gondoltuk, ki kell fejeznünk az irántuk érzett tiszteletet és elismerést - mondta el köszöntőjében Molnár László alpolgármester. A program fő koordinátora Győrffyné Molnár Ilona szerint a 60+ indulása óta hatalmasat fejlődött, amit sok tekintetben a lelkes önkénteseknek is köszönhető. - 13 önkéntessel indultunk, ma a kerületben 67 olyan önkéntes ember van, aki a szabadidejében azzal foglalkozik, hogy idős embereken segít, oktat, programokat szervez. ők egy információs rendszer tagjai, akik segítenek, hogy az idősekhez eljussanak a hírek, felderítsék az elszigetelt nyugdíjasokat és becsatornázzák őket az 60+ mindennapi vérkeringésébe - mondta el a humánszolgálati igazgató.