Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

60+ program - Újbudán

Életmódprogramot indított el Újbuda Önkormányzata a 60 évesnél idősebbek számára. Az Újbuda 60+ program olyan aktív és tartalmas életmódra ösztönzi az időseket, amelyre egyébként nem, vagy csak kevésbé lenne lehetőségük. Az első akció egy olyan kedvezményrendszer, amelyhez eddig már 120 kereskedő és szolgáltató csatlakozott.

Aktív élet hatvanon túl-

 

Az idősödés nem egyenlő a betegségekkel és nem szociális kérdés csupán. Ez az Újbuda 60+ program alapgondolata. Célja pedig, hogy az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogassa. Mintegy negyvenezer embert érinthet ez, hiszen nagyjából ennyien vannak Újbudán a 60 év felettiek.

 

Az Újbuda 60+ program a szervezeti keretek biztosításával, szervezési, koordinációs feladatok ellátásával, a program finanszírozásával és különböző akciók indításával járul majd hozzá a kerületben élő, hatvanadik évüket betöltött polgárok életminőségének javulásához. Egyrészről összefogja a már megvalósult és jól működő kulturális, sport, vagy egészségügyi kezdeményezéseket és programokat, másrészt újakat indít. Támogatja többek között a szabadidő eltöltését, a szórakozást és művelődést, a közéleti részvételt, az idősek érdekeinek érvényesítését, a helytörténeti kezdeményezéseket.

 

Első lépésként az önkormányzat egy olyan kedvezmény-rendszerbe integrálja a kerület vállalkozóit, amely számukra hatékony reklámot, a nyugdíjasok számára pedig jelentős megtakarítást eredményez. A 60+ programhoz már százhúsz kereskedő és szolgáltató csatlakozott. Kultúra, sport, ruházkodás, étkezés, tanfolyamok, egészségügyi szolgáltatások és sok minden más is olcsóbb lesz a hatvan évesnél idősebb korosztály számára.

 

A programhoz csatlakozó vállalkozásoknak minimum öt százalék kedvezményt kell nyújtaniuk a 60+ kedvezménykártyával rendelkezőknek. Ilyen kártyát mindenki kaphat, aki Újbudán él és betöltötte a hatvanadik életévét. Negyven ezren vannak ilyenek. Noha a gyakorlatban november közepén indul a program, már most számos kerületi vállalkozás jelentkezett az önkormányzat felhívására. A kedvezményes szolgáltatások köre rendkívül széles, szinte nincs is olyan terület, amely ne képviseltetné magát.

 

Az egyik csatlakozó pénzintézet például a Budapest Bank, amelynek három fiókja működik a kerületben. Rozmaringné Mikó Ildikó, a délbudai fiók vezetője elmondta, hogy húszéves kerületi tapasztalataik a legmesszebbmenőkig alátámasztják ezt a programot a szolgáltatók szempontjából. Sok az aktív idős ember, aki tud és akar is gondoskodni önmagáról. Ráadásul ők, a fiatalabbaknál sokkal jobban ragaszkodnak megszokott arcokhoz, kedves ügyintézőkhöz. Ez a program tehát nemcsak a pénztárcájukra, hanem a közérzetükre is rendkívüli hatással lehet.

 

Jakab Árpád, aki a Kelenvölgyi Polgárok Körének elnöke, szintén úgy érzi, hogy ez az akció telitalálat a nyugdíjasok támogatására. Szükség van rá, mivel a szociális előnyök mellett erősíti a helyi közösségeket és a lakóhelyhez tartozás élményét.

 

A kedvezmények lehetőségéről az önkormányzat minden érintettet értesít, és azután ügyfélszolgálatán lehet majd hozzájutni a kártyákhoz. A megkeresettek adatait természetesen az adatvédelmi előírásoknak megfelelően kezelik, mint azt Veresné Krajcár Izabella alpolgármester, a programról szóló információk között elmondta.

 

A program szakmai ars poeticájáról szólva úgy fogalmazott, hogy az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal, a kerület múltjának tanúiként, olyan értéket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá. Aktivitásuk és segítségük pedig olyan erőforrás, amelyre minden generáció építhet és számíthat.

 

A 60+ programhoz csatlakozó szolgáltatókat és kereskedőket az "Idősbarát vállalkozás" feliratú matrica alapján lehet azonosítani. Elképzelhető, hogy jó néhányan közülük a minimumként megszabott öt százaléknál is több kedvezményt adnak az időseknek, hiszen például a Fonó Budai Zeneház programjaira és tanfolyamaira húsz százalékkal olcsóbban mehetnek a programban érintettek.

 

Kultúra, sport, ruházkodás, étkezés, tanfolyamok, egészségügyi szolgáltatások és sok minden más is olcsóbb lesz a hatvan évesnél idősebb korosztály számára Újbudán.

 

B.A. - Újbuda MÉDIA (2008. 10. 02.)